„…minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek.” (3.)
Azon tépelődöm, miért is gondoljuk azt, hogy Istent simán és csont nélkül át lehet verni, figyelmen kívül lehet hagyni, vagy akár rá lehet szedni. Valahogy az a kép jött át róla, hogy vele bármit meg lehet csinálni vagy éppen bármikor félre lehet tenni. Persze nem mindig volt ez így, hiszen, ha néha olvasgattál ószövetséget akkor bizonyára felfedezted benne, hogy Isten akkor még egészen máshogyan cselekedett és viselkedett. Aki hozzá ért vagy aki látta Őt, az esetek 98%-ban ott azonnal meghalt, vagy valami válogatott szörnyűség történt vele. Ott aztán nem lehetett sem bratyizni sem packázni a Mindenhatóval, ráadásul elég gyorsan reagált a dolgokra. Aztán változtak a dolgok, hiszen eljött Krisztus, aki valami egészen mást mutatott meg nekünk az Istenből. Íme az Isten báránya, aki szelíden tűri, ha durván bánnak vele. Akivel szemben az ember nyugodtan lehet hálátlan még azután is, hogy halálos betegségből gyógyította meg. Íme az Isten, akit ki lehet röhögni, akit lehet bolondnak tartani, akit el lehet árulni, le lehet köpni, vagy akár meg lehet kínozni. Íme az Isten, akit keresztre lehet szegezni, s talán ez a sok gyengeség az, ami elfelejteti velünk, hogy ez az Isten ugyanaz az Isten, mint aki képes volt gyorsreagálású büntetőszázadként lesúlytani azokra, akik nem akartak az ő szabályai szerint játszani. Jézus Krisztus nem erőtlen, nem gyenge, nem balek, csak kicsit hosszabb és kicsit más a reakció ideje, mint az Ő Atyjának. Tudatosan választotta ezt az utat azért, hogy legyen időnk ráébredni arra, ki is ő valójában, minden látszat ellenére.
