„De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (9.)
Nem sok minden maradt meg a gyerekkori TV műsorokból, legalábbis azokból, amiket kifejezetten gyerekeknek csináltak. Ennek főleg az volt az oka, hogy vagy nem nagyon voltak ilyen műsorok, vagy mi nem nagyon néztünk TV-t. Persze aztán elég hamar megváltozott minden, akkor, amikor bejöttek a magyar klasszikusok (Pom-Pom, A nagy ho-ho-ho stb.) mellé az amerikai nagyágyúk. Igaz közel 20 év csúsztatással, de mi is kaptunk azokból a mesékből, amiken annyi okos amerikai gyerek is felnőhetett. Egy mese különösen is megmaradt bennem, ami egy olyan kapitányról szólt, akit hozzám hasonló gyerekek keltettek életre a gyűrűikkel azért, hogy megmenthessék a Földet. Minden főszereplő gyereknek volt egy gyűrűje, s amikor már nem bírtak a gonoszokkal, akik csúnya környezetszennyezéssel akarták elpusztítani a Földet, egyesítették a gyűrűk erejét, és a Bolygó Kapitánya jött, látott és győzött. Búcsúzóul pedig mindig oda kiáltotta kis barátainak: Az erő a tiétek!, majd visszabújt a gyűrűkbe. Azt hiszem, akkor az fogott meg a leginkább, hogy egy átlagos kisgyerek is tehet valamit ezért a világért, s ha nem megy saját erőből, akkor jöhet a Kapitány. Ma is aprócska gyermek vagyok csupán, aki néha gyermekien, néha gyermetegen, néha hiába, néha erőtlenül próbál tenni a világért, s a benne élőkért. Ma már nem a Captain Planet a hősöm, aki eljön ha segítség kell, hanem az a Krisztus, aki a legtökéletesebben bizonyítja, hogy ebben a világban az Isten ereje a mi erőtlenségünk által ér célhoz. Hiszen amikor mi kudarcot vallunk, Ő akkor mozgathat meg minden értünk és ezért a világért. Emlékezzetek a nagypénteki keresztre, a félig agyonvert és megfeszített férfire, a tökéletes erőtlenség mögött Isten hatalmas ereje célt ért és megváltoztatta ezt a világot.
