„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (10.)
Fiatal pár ül velem szemben a kávézó egyik csöndes sarkában, beszélgetünk, tervezgetnek. Már jó ideje együtt élnek, egy lakásban, közös élet, mindenük megvan, amit én házasságnak hívok, persze ők még nem, ezért is jöttek hozzám. Vesszük sorba a kérdéseket, a témákat, közös lakás, közös célok, közös számla, minden közös. Amikor rákérdezek arra, amire csak csöndesen szoktunk rákérdezni, boldogan mondják, hogy az is rendben van, kiegyensúlyozott lelki és szexuális élet. Persze azért van valami, de ezt a srác csak akkor mondja el nekem, amikor a párja kimegy a mosdóba. – Tudod, amióta csak együtt vagyunk, ez az egy furcsa dolog van közöttünk. Még sohasem láttam meztelenül. Ötletem sincs mi a gáz vele vagy velem. Igaz nem voltam ott, de elgondolkoztatott, hogy ott, ahol minden harmonikusnak tűnik, ahol olyan nagy az egység, ott még mindig a szégyen a meghatározó. Meztelenül állni a másik előtt azért nehéz, mert ott már nem lehet elrejteni azt, ami vagyunk. Ruhák, smink, kiegészítők nélkül, csak úgy, ahogy valójában vagyunk. Meztelenül a legkiszolgáltatottabb az ember, s talán ezért is élnek úgy emberek a legintimebb közösségben egymással, hogy nem merik vállalni ezt a fajta kiszolgáltatottságot. Számomra, mindaz, ami ránk vár majd Krisztus ítélőszéke előtt, a leginkább erre a fajta leplezetlenségre és meztelenségre hasonlít. Hiszen Ő ismer és tudja minden dolgunkat, amit testben cselekedtünk, akár jót, akár gonoszat. Előtte mindig is leplezetlenül és meztelenül álltunk, csak mi nem tudtunk róla, vagy szégyenünkben nem akartunk róla tudni. De nem kell aggódni, nem kell szégyenkezni, mindenki megkapja, amit megérdemel. Sőt, szent meggyőződésem, hogy annál még többet is.
