„Jézus így válaszolt nekik: „Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát.” (29.)
Tele a világ tévelygéssel. Persze nagy kérdés, ki, hogyan értelmezi a tévelygés fogalmát, egyszerűen csak bolyongásnak, vagy esetleg tudatosan rossz úton járásnak tartjuk. Azt hiszem, a tévelygő szempontjából nézve talán mindegy is. Tévelyegni azt jelenti, hogy nem olyan erővel és sebességgel haladok a célom felé, mint kellene. Lehet azért, mert nincs is célom, lehet azért, mert eltévedtem, lehet azért, mert csökkent a motivációm. Talán számomra legközelebb a tévelygés fogalmához a labirintus képe van, hiszen, ha benne vagy egy labirintusban, miközben kiutat keresel, sokszor fogsz tévelyegni. Ha egy labirintust megnézel madártávlatból, felülnézetből, rögtön rá lehet találni a helyes útra. Ezért hiszem, hogy Isten nélkül az emberi élet legjobb esetben is csak egy humánus tévelygés lehet. Mert nem látjuk felülről, hogy merre kellene mennünk. Isten látja. Ő az egyetlen. Ő tud eligazítani. Aki ismeri Őt, vagyis aki ismeri az Írásokat, amiben Ő kijelenti magát, és ismeri Krisztust, az Isten csodálatos hatalmát, az-az ember jó eséllyel célba ér. Van útmutatás minden tévelygő ember számára, attól a szerető Istentől, aki boldognak akar minket látni, hiszen boldogságra teremtett valamennyinket. Az első az életed labirintusában, amikor eltévedsz, hogy felteszed magadnak a kérdést: – Miért tévedtem el? Miért kóválygok? Miért nem találok rá a helyes útra? A válasz így hangzik: Mert nem ismered sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Nyugi, erre én is felkaptam a vizet, hiszen elég jól ismerem az Írásokat, de aztán Isten bebizonyította, hogy még nem. Egy emberélet is kevés ahhoz, hogy teljesen megismerd Őt. Mindig van hová fejlődni!
