„Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.” (11-12.)
Nem bírom az emberi kicsinyességet, ha van valami, ami teljesen kiakaszt, szíjat lök, gyógyszert gurít, akkor ez az. Akár önmagamon veszem észre, akár másokon, de ez talán a főbűnök-főbűne nálam. Amúgy is azt gondolom, hogy egy keresztyén ember legyen nagylelkű, adakozó és nyitott minden jó cselekvésére. Meg amúgy is, idézve az én drága édesanyámat, attól, hogy a másikról bebizonyítjuk, hogy hülye, mi semmivel sem leszünk okosabbak. Mert ugye a másik gyalázása nem ad hozzá az én életemhez, nem leszek különb, nem leszek több, sőt! Az Isten szemében egyre kevesebb és kevesebb az így élő és gondolkodó ember. Gondolj csak a farizeus és a vámszedő imádságára. Sok átirata van ennek a jézusi példázatnak, nekem mára csak egy lesz ezekből hangsúlyos. Ne másokkal törődj, hanem magaddal. Közted és az Isten között legyenek rendben a dolgok. Add meg neki, amivel tartozol, tedd meg neki, amit ígértél, vagy amire elhívást kaptál és ne bosszankodj másokon. Sem azon, hogy másnak könnyebb az útja, vagy, hogy mások, mennyivel könnyebb szolgálatot vállaltak, sem azon, hogy az Istennél mindenki kegyelemre talál, érkezzen hozzá bármikor is. A mennyek országában nincsenek előjogok, nincsenek vásárolt helyek, és nincsen beleszólásunk abba, hogyan is működik a kegyelem. Hála legyen ezért az Istennek!
