„Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” (20b.)
Valamelyik nap éppen a fűszereket rendezgettem, aztán a kezembe akadt a mustármagos üvegcse, s elszörnyülködtem, hogy mennyire kicsi és aprócska a mustármag. Komolyan ajánlom megfontolásra, hogy önismereti tesztként rohanj be a sarki fűszereshez, vagy a városvégi multihoz és vegyél egy csomag mustármagot, aztán öntsd a tenyeredbe, nézegesd, morzsolgasd és mondogasd közben, azt, amit Jézus tanítványainak mondott: „Ha akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, semmi sem volna nektek lehetetlen”. Önkritika. Nekem annyi minden a lehetetlen kategóriába kerül, s nem vagyok benne biztos, hogy azért, mert ne lenne hitem. Hiszek! Van hitem! Ezek szerint, ha nem is mustármagnyi, de valamilyen aprócska, mikroszkopikus hitem még lehet, ami nem tudom, hogy mire elég, hegyáttelepítéshez ezek szerint nem. Egyre jobban belebonyolódok a kérdésbe, hogy akkor mire elég a hitem és mekkora kell, hogy legyen?! Mert hegyet inkább elhordok, betegséget gyógyszerrel kezelek, problémákat megoldok, s ezek közben még nem kerül elő a kérdés, hogy mekkora is az én hitem. Egyben biztos vagyok. Ha van hitem, legyen akármekkora is, hasonlítson is a mustármagnál kisebb magokra, de mint minden magból, talán ebből is élet fakadhat minden kicsisége ellenére. Egyfelől a mustármag figyelmeztet, hogy talán még van hova fejlődnöm, másfelől azzal a reménnyel tölt el, hogy ha egy hegyet nem is, de talán egy dombocskát arrébb tudok tenni a saját életemben.
