„Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: – Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (23.)
Sokat rágódtam azon, hogy van e jogunk vélt vagy valós igazságok alapján csak úgy, „ex cathedra” kijelenteni valamit. Mondhatja-e azt a keresztyén vagy a keresztyénség, hogy valami nem helyes, vagy nem jó, vagy nem úgy kellene. Mert ugye az „ex cathedra” kifejezés onnan jön, hogy ami a pápai széktől ered, vagyis a pápa kijelentése, az nem lehet tévedés. Így lett ez a kifejezés minden olyan kijelentésnek a jelzője, amit csalhatatlannak és megfellebbezhetetlennek gondolunk. A kérdés csak az, hogy ki gondolja így: az, aki mondja, vagy az, aki hallja? Én általában akkor tiltakozom „ex cathedra” kijelentések ellen, amikor a kijelentés éle mélyen belém vág, felbosszant, függetlenül annak igaz és igazság voltától. Jézus „ex cathedra” kijelent valamit lényegéről és beszél a tanítványoknak arról, hogy létezésének igazi értelme a kereszthalálban és a feltámadásban lassan beteljesedik. Erre a tanítványi reagálásokból Péteré lesz a leghangosabb, aki – ugyancsak „ex cathedra” – kijelenti, hogy amit Jézus mond, az lényegében hazugság, és nem történhet ilyen. Jézus reakciója elég egyértelmű: Aki nem az Isten szerint gondolkozik, annak nem sok helye van Krisztus mellett. A kősziklára gyorsan ráragasztott Sátán becenevet, most nem is elemzem, inkább elgondolkozom azon, hogy kinek van joga „ex cathedra” kijelenti bármit is. Krisztusnak biztosan. Talán így szabadulhatunk meg a legjobban a saját túlzó kijelentéseinktől, hogy a Krisztus kijelentéseit adjuk tovább, éppen olyan tisztán és éppen olyan határozottsággal, mint amilyen az eredeti is volt. „Ex cathedra”!
