„… azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét tele kosárral.” (36-37.)
Nem akarok az eretnekek sorsára jutni, de meg vagyok győződve, hogy vannak olyan Szentírás részek, amiket módszeresen félreértünk, vagy csak maradunk a felszínes értelmezések mellett. Nyilván azért, mert azzal nem kell dolgozni, hiszen amit atyáink atyáinak atyái megmondtak, az úgy van! Ez ilyen egyházi szörnyűség, azt hisszük, hogy, csak azért mert régóta mondják, meg sokan mondják, meg hangosan mondják, akkor már igaz lesz valami. Habár néha ezek a feltételek külön-külön is elegendőek ahhoz, hogy igazságok helyett dogmák szülessenek. A kenyérszaporítás története nekem hordoz egy mélyebb lehetőséget is, igaz éppen úgy nincsen rá bizonyítékom, mint az el nem fogyó kenyérre. Mert ugye képileg nehéz elképzelni a több ezer ember megvendégelését, hogy akkor most a kenyér visszanőtt, vagy el sem fogyott, vagy mint a manna potyogott az égből, vagy most mi? Nekem az, hogy az Isten Fia képes kenyeret csinálni a semmiből, meg a kövekből, meg mit tudom én miből, az csoda, de nem rá jellemző csoda lenne. Jézus Krisztus nem fesztivált akart, nem pusztán jóllakatni az embereket, hanem minden etetésnek és itatásnak volt egy mélyebb értelme, tekintve hogy Ő maga volt az élet kenyere és az élet vize. Jézus az emberek lényegére hatott, és mindig azt célozta meg. Így, az én szemem előtt az igazi csoda úgy születik meg, hogy Jézus hálát ad, a tanítványok pedig esznek és elkezdik megosztani a sokasággal az ételt. Amikor pedig a sokaságból valaki észrevette, hogy az ő falatja után már nem jut a következőnek, akkor elszégyellte magát és elővette a saját kenyerét és halát és adott a körülötte levőknek. Szép lassan előkerültek a tarisznyából a kenyerek és halak, s így az emberek megélték azt, hogy mit is jelent Krisztus közelében lenni. Adni abból, amiből van, meg abból is, amiből nincs. Nem tudom igaz-e, de nekem ez az igazi csoda! Amikor az emberi életek változnak, s nemcsak jóllakni, hanem jóllakatni is akarnak.
