„És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.” (25.)
Jézus Krisztus tanítását nem azzal igenled, hogy tudod az Ő szavát. Rá önmagára, mint a te személyes Megváltódra nem azzal mondasz igent, hogy elmélkedsz a szavain, s ezekből egyet-egyet néha a magadévá teszel. Nem azzal teszed meghallottá az Ő szavait, hogy fel-fel idézed, amikor életed csakugyan viharba kerül. Nem is kell kívülről megtanulni ezeket, azt remélve, hogy akkor nem kerülsz majd viharba. A Hegyi Beszéd zárása olyan, mint egy végrehajtási utasítás, amikor is pár értelmező mondattal rávilágítanak arra, hogy egy rendelkezést vagy egy törvényt, hogyan kell a gyakorlatban megvalósítani. Jézus azt mondja, az ember életében jönnek a viharok, legyen akármilyen ember és higgyen akármiben is. A viharokat nem lehet elkerülni, a semmiből támadnak, és pusztító erővel söpörnek végig mindenen. Aki sziklára épít, annak a házában jelentős kár keletkezik, betörnek ablakok, felgyűrődik a tető, de a lényeg, az alap és a falak megmaradnak. Aki homokra épít, ott valószínű, hogy az alap silány minősége miatt minden összeomlik. A kőszikla az Istennek a megcselekedett igéje, vagyis az, amit te ebből megteszel. Nem dumálni kell róla, nem Krisztust kell szajkózni, nem kegyes lufikat kell pukkangatni lépten-nyomon, mert az csak homok. Ott az alap te vagy, meg amit szajkózol, meg amit felemlegetsz. A kőszikla az-az ige, amit már megcselekedtél, amit az életedben már valóra váltottál. Az megmarad, sohasem omlik össze. Komolyan akarod venni Istent? Komolyan akarod venni önmagad? Akkor építs kősziklára és cselekedd meg szavát, hiszen csak így tapasztalhatod meg, hogy Ő Úr a viharban is, s aki benne bízik, és rá épít, annak mindig lesz miből és honnan újraépítkeznie.
