„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (24.)
Egyszer történt, hogy egy barátom barátjának barátja felkelt reggel, s azt érezte, addigi hetero életét sutba dobva, hogy neki különös vonzalma támadt a hozzá hasonló neműekre. Ezzel megtalálva önmagát, s helyre téve élete nagy tévedését próbált stabil kapcsolatot kialakítani több-kevesebb sikerrel. Egyszer, egy nagyon kedves arab fiatalemberrel hozta össze a sors (jelen eseményt nem tulajdonítanám egyetlen istenségnek sem), akivel egy darabig együtt is élt a barátom barátjának barátja. Egyszer a barátom barátja szerette volna meghívni a barátom barátjának barátját egy vacsira, természetesen a párjával együtt. A barátom barátjának barátja el is ment az arab párjával a vacsira, ahol is a házigazdák ijedten vették észre, hogy a vacsora minden eleme tartalmaz disznóhúst, ami ugye szegény iszlám hívő fiatalembert nehéz helyzetbe hozta volna az ő istene előtt. De a bölcs házigazda végiggondolva az egészet így nyugtázta a tényeket: „Valószínű, hogy nem azért nem kerül majd be a paradicsomba, mert disznót eszik, hanem mert disznóságokat csinál.” Így nem mondták meg a fiatalembernek a vacsora eredetét, aki boldogan evett, majd elment a barátom barátjának barátjával haza. A többi nem publikus és nem is kívánatos. De a történet nagyon tanulságos, akár még ránk nézve is. Igaz én keresztyén hetero vagyok és nem egy iszlám hívő meleg fiatalember, de az önmagam becsapására tett törekvéseim még hasonlóak is lehetnének. Mert azt hiszem, hogy lehetek én a saját magam istene, aki szabályt és törvényt alkot, akár még az Isten szavával és igéjével szemben is. Aztán persze próbálom a kis vallásos dolgaimat egyengetni meg igazgatni, meg esetleg majd fogok csodálkozni a mennyország kapujában, ahol igen szomorkodnak majd a disznóságaim felett, meg miatt. Sajnos nem szolgálhatok egyszerre két úrnak, akármennyire is kényelmes lenne!
