„Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.” (20.)
Mostanában egyre gyakrabban futok bele ebbe az elég cikis kérdésbe és problémába, amikor is igazság és igazság küzd egymással, s valamelyiknek győznie kell a másik felett. Akkor különösen is nehéz ez, amikor egymástól egészen messze álló, vagy lényegüket tekintve, eltérő világképek igazságai feszülnek egymásnak, s próbálnak meg egymással dűlőre jutni. Mert ami szerintem igaz, az szerinted nem, s amiben mi meg tudunk egyezni, az már egy harmadik félnek talán elképzelhetetlen lenne. Jézus Krisztus is belefutott nem is egyszer ilyen helyzetekbe, s minden egyes esetben, ha nem is Ő, de az igazság győztesen került ki ezekből a furcsa megmérettetésekből. Nem kell sokat erőlködnünk azon, hogy rájöjjünk a titkára, helyesebben az Ő igazságának a titkára. A megoldás az igaz-ság. Vagyis, hogy egy igaz mondja az igazságot, s nem egy igaztalan veszi a szájára az igazság igéit. Jézus Krisztus igaz ember és igaz Isten is volt, ezért tudta mindig az igazságot mondani, s ezért is volt az Ő igazsága erősebb minden más igaznak tartott dolognál. De Ő nem állt meg itt, hiszen ugyanerre bíztatta és bátorította az övéit, s beszélt nekik arról, hogy a tanítványnak is hamarabb kell az Isten előtt igaznak lennie, vagyis Krisztusban gyökereznie, mint, hogy igaznak tűnő dolgokat szajkózzon. Nem az a tanítvány, aki evangéliumi vagy jézusi bölcsességeket képes igazságként eladni vagy hirdetni, hanem aki ezeket az igazságokat képes minden kimondott szó előtt megélni a saját maga életében. A farizeusok és írástudók igazsága hirdetett, de nem megélt igazság, amellyel szemben semmi más nem állja meg a helyét, csakis és kizárólag Krisztus megélt igazsága. Minden tanítványnak így lesz az igazság megélése igazi életprogrammá, s nemcsak szavakkal hirdetett bölcsességgé.
