„A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.” (15.)
Talán Böjte Csaba atyánál olvastam egyszer, hogy a sötétséget nem lehet úgy megszüntetni, hogy kilapátolom az ablakon, vagy kihordom az ajtón, hanem a sötétséget csakis azzal lehet megszüntetni, hogy beengedem a fényt. Igaza van. Gyújthatok egy gyertyát, alig pislákoló lángocskát, de az lassan képes lesz egyre nagyobb-és nagyobb részt bevilágítani az életteremből. Kapcsolhatok fel reflektorokat, amik hihetetlen erővel világítanak oda, ahová én akarom. A külső sötétséget a mai modern világban egy kapcsolással meg lehet szüntetni, vagy a hagyományos módszerrel kicsit tovább tart fényt csiholni, de mindenképpen képesek vagyunk a sötétséget száműzni az életünkből. Sajnos a belső sötétséget elűzni már nem ilyen egyszerű, még ha az elmélete az egésznek ugyanaz és ugyanilyen. Nem lapátolni, hanem egyszerűen beengedni a fényt. Hiszem, hogy azokban a kapcsolatokban, családokban, munkahelyeken, kisebb vagy nagyobb közösségekben, ahol szinte tapintható a sötétség, ott is csak az működik, ha gyújtunk egy gyertyát. Vagyis ott van egy élet, egy olyan élet, aki világít, akit betölt az Isten mérhetetlen szeretete, akinek ez sugárzik az arcáról, akinek ez világít az életéből. Lehet, hogy te egy ilyen élet vagy. Aki már elfogadta Krisztus megváltó szeretetét, aki már képes nemcsak felfogni az Isten áldásait, hanem vissza is adni ennek a világnak, s így csempészni vissza a fényt az emberi életek sötétségébe. Egy gyermek, vagy egy kamasz élet, lehet, hogy csak egy gyertya, egy idős, imádkozó lélek, csak alig pislákoló láng, de a kicsi fény is fény, s már a legkisebb fény is képes oszlatni a sötétséget.
