„Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.” (16.)
Sajnos még a legjobb szándékkal is képesek vagyunk arra, hogy másoknak rosszat tegyünk, vagy a másik ember életében kárt okozzunk. Persze, mi próbálunk jól dönteni, szeretnénk, ha mindenkinek jó lenne, de sajnos ilyen helyzet nincsen, mert vagy magunknak, vagy másoknak, vagy a kisebbségnek, esetleg a többségnek fájdalmat okozunk. Nem szándékosan, de mégis sikerül. Én azért hiszek abban, hogy a szándék, még akkor is számít, igaz nem ad feloldozást és megoldást sem, ha abból valami tragédia származik. Nem teszi könnyebbé a lelkiismeretet, nem csökkenti a felelősséget, nem segít, de mégis valahogy így helyre lehet tenni a dolgokat. A Heródes betlehemi tombolása is, valami ilyen szörnyűség, hiszen a hatalmát féltő király eszeveszett népirtásba kezd a bölcsek információi alapján. A bölcsek nem térnek vissza hozzá, nem visznek infót, egy ártatlan elszólás, még valahol a történet elején lesz a betlehemi gyermekek veszte. Annak az időpontnak megfelelően irtja a gyermekeket az őrült, amit a bölcsek információiból kiokoskodott. Persze a Messiás megmenekül, a Megváltás úton van, s ennek az útnak nem törvényszerűen része az, hogy gyermekek halnak meg egy zsarnok parancsa nyomán. A bölcsek nem hibáztak, de mégis részesei a tragédiának, s talán ilyenkor lép be a történetbe a szándék és a lelkiismeret. Mert azt hiszem, ha a bölcseknek meg kell állniuk a Mindenható és Felséges Isten előtt, akkor ebben a történetben egyenes gerinccel és tiszta lelkiismerettel tehetik ezt. És itt most rájuk nézve más nem is számít. Tisztán állni az Isten előtt. Ennyi marad nekünk.
