„Mostpedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?” (16.)
Aki ismeri a hasonló című sorozatot (ami a Homelandorigi néven fut és alapvetően nem rossz, de a cselekmény elhúzása sokat ront a film élvezeti értékén… bőven elfért volna három évadnyi cselekmény egy évadnyi részben is, de ez csak olyan soprivate vélemény) az próbáljon kicsit elvonatkoztatni a kémek és terroristák világától. Most nem egy távoli ország titkosügynökösdi játéka van terítéken, hanem az önkritikai érzékünket teszi próbára ez a mai igeszakasz. Az apostol nagyon lényegre törően írja le azt a kudarcélményét, amit az igazság kimondása okozott az életében. Valahol ez a keresztyén ember és az igaz tanítvány sorsa ma is. Egy nagy és szerető közösség, akik elvileg az igazság hatalma alá rendelték az életüket, engedve Isten akaratának és szavának, nagyon nehezen viselik el azt, hogy van rajtuk kívül is igazság. Furcsa látni azt, amikor hirtelen csak azért, mert valaki felvállalja az igazságot, egyszer csak mellőzötté, vagy esetleg ellenséggé válik egy ilyen közösségben. Pláne, ha nem kívülről jön, hanem egyszer csak a rendszeren belül mondja azt, hogy az Istennek van más igazsága is. Sokszor leszünk így a világ ellenségévé, vagy az igazságot régen elvesztett közösségek ellenségévé, akkor, amikor kimondjuk, amit az Isten ránk bízott. Fordítva is igaz, Isten segítsen minket akkor, amikor jön valaki és az Ő embereként mond ki olyan igazságokat, amiket eddig vakok és restek voltunk meglátni. Akkor ellenségként látom majd a másikat, aki kínozni és gyötörni akar, vagy igaz barátként, aki tényleg az Isten igazságát fogalmazza meg a számomra?! Természetesen az önjelölt próféták ebben a műfajban elvből nem indulnak… Nagyon aktuális a kérdés: ki az ellenség és ki a barát?
