„Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más.” (6-7a.)
Csodálkozom, hogy mindazt, amit szüleink és nagyszüleink munkával és hittel felépítettek, azt mi pillanatok alatt képesek vagyunk lerombolni, akár csak azzal is, hogy tudomást sem veszünk róla. Csodálkozom, hogy az ember önmagán kívül képtelen másokat is szeretni, s csak az számít neki, hogyan lehet ő több, erősebb s mindenkinél hatalmasabb. Csodálkozom, hogy egy olyan világban élünk, amikor minden relatív, mindennek csak valamihez képest van értelme, amikor nincsenek abszolút igazságok, nincsenek határozott igenek, s nincsenek határozott nemek. Csodálkozom, hogy attól, aki lehet, hogy életet adott nekünk, vagy értünk melózott látástól vakulásig, attól képesek vagyunk végtelen messze távolodni. Csodálkozom, mert gyermekek hagyják el szüleiket, azt gondolva kitörölhetők lesznek az életükből, mindazon hibák miatt, amit ellenük, vagy értük elkövettek. Csodálkozom, mert házastársak mondják azt, hogy nem, miközben ugyanúgy viszik tovább a másikat a szívük legmélyén vagy közös gyermekük génjeiben. Csodálkozom. Egyre jobban, hogy mi lett velünk és belőlünk, s hogy merre tart ez a világ. Aztán kezembe veszem a legkedvesebb Bibliám, még a konfirmációmra kaptam, fellapozom a mai igét, s beleolvasva újra csodálkozom. Csodálkozom, mert minden szörnyűségnek ugyanaz az a gyökere van az életünkben, ugyanaz az emberi tévképzet van a válások, a hűtlenségek, a kizsákmányolás, az emberi önzőség mögött. Azt hisszük, hogy van más, pedig nincs. Az embernek szüksége van az Istenre, mert nélküle nem megy az élet, s nincs olyan ember, aki ez alól kivétel lenne. Azt hisszük, hogy rajta kívül is van más: horoszkóp, ezotv, ötös lottó, valóvilág, hírnév, akarat, bármi, amitől igazi megoldást és boldogságot remélünk. Csodálkozom, hogy eddig még nem jöttünk rá, hogy tőle távol élni teljességgel szükségtelen és felesleges, mert Ő Krisztus kegyelme által valamennyiünket szeret, visszafogad és boldoggá tesz. Csodálkozom, hogy azt hittem van más, s amióta tudom, hogy nincs, azóta ér valamit az életem. Isten ilyen csodálatos Isten, engedi, hogy csodálkozzunk, s a kudarcaink után rátaláljunk akkor, ha felfogjuk, hogy az emberi élet megoldásaként csak Ő van, és nincsen más!
