„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” (16.)
Nem ti választottatok engem, mondja Krisztus az övéinek. Jó lenne, egyszerű lenne, ha mi választhatnánk Krisztust, ha mi diktálhatnánk a feltételeket, ha mérlegelhetnénk azt, amit kér, vagy amit követel. Olyan egyszerű lenne, mint minden, ami emberi, lenni végre valakik, akik választhatnak. Nem-nem, mondja Krisztus, nem ti, úgyhogy ne is legyetek rá büszkék, hanem Én titeket. Ez pont abból látszik, hogy a kiválasztásnak egészen más célja van, mint a mi emberi választásainknak! Ha mi választunk, akkor a dolog öncélú általában, hisz az ember természeténél fogva önző. Barátot, munkát, esélyt, kormányt, ebben az országban nagyon sokan úgy választanak, ahogyan az nekik – hiszik ők – megéri. Amikor mi emberek választunk, abban mindig ott az önzés, és éppen ezért ott a kudarc lehetősége is. Így, Krisztust sem mi választjuk, nem mi döntünk róla, nem mi térünk meg hozzá, hanem Ő választ ki minket. Így lesz a keresztyénség nem egy elitréteg magasztos célja vagy életstílusa, hanem minden ember lehetősége, hiszen Jézus szava mindenkihez szól. Mégis, hányan úgy tekerik le az életüket, hogy fel sem fogják: ők is kiválasztottak. Hányan és hányan úgy szenvednek a mindennapok küzdelmeiben, hogy bele sem gondolnak: Isten meghívta őket, Krisztus életét adta értük, feléjük is hangzott vagy majd egyszer hangzik a meghívás: „Jöjj és kövess engem.” És arra, már lehet választ adni, követni, vagy ahogyan a gazdag ifjú szomorúan távozni a Mester közeléből… de a meghívásban, nincs részünk. Az mindig kegyelem. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket… ébresztő! Kiválasztott vagy! Nem kell mást tenned, csak meghallani a téged választó szót!
