„… de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.” (2.)
Hetekkel ezelőtt a családom részt vett egy bábelőadáson, ahol Écsi Gyöngyi játszott a gyerekekkel, hol komoly, hol vicces köntösbe bújtatva mindazt a sok szépet és jót, amit ő a „nextoneplease” generációknak adni tud. Az eltűnt napot kellett nagyon bátor legényeknek megkeresni, s a legügyesebb kiválasztásához furfangos kérdésekre kellett a választott legényeknek megfelelni. Az utolsó kérdés volt az egyik legnehezebb: – Honnan lehet felismerni a repülő nyulat? Egyedül a fiam tudta rá a választ: – Onnan, hogy egy sast visz a hátán! Vannak ilyen árulkodó jelek, a nyúl hátán a sas, vagy, hogy a hét éves fiam ismeri ezt a poént, ez mind-mind elárul valamit a helyzetről vagy az emberről. A mai találós kérdés így hangzik: – Honnan lehet megismerni a pásztort? Nem onnan, hogy palást van rajta, nem is onnan, hogy két puli lóg ki a subája alól, hanem onnan, hogy ő az ajtón megy be. Jól látható helyről közelít, ott megy be, ahol megjelenése pillanatától felismerhető, hogy ő a juhok pásztora. Ez az egyik, ami megkülönbözteti a rablóktól és a tolvajoktól, akik nem merik ezt a megoldást választani, mert egyből feltűnne mindenkinek, hogy megriad a nyáj, hiszen a bárányok nem ismerik őket. Így azok sohasem az ajtón mennek be, hanem máshol próbálkoznak. A pásztornak nincsen szüksége ilyen kisstílű próbálkozásokra, hiszen pontosan attól lehet az, ami, hogy az ajtón megy be, hiszen nincsen semmi takargatni valója. A pásztor egyenes ember, tisztességes ember, tudja, hol van az ajtó, amin belépve egyből az övéihez ér, és az övéi rögtön örülhetnek neki, amint feltűnik a kitárt ajtóban. Erre egyedül a pásztor képes. Tanulság ez mindenkinek, aki törődik, vagy akivel törődnek, onnan fognak felismerni a tieid, hogy az ajtón mész be, ott, ahol mindenki vár, ahol mindenki egyből rád ismerhet.
