„Jézus pedig ezt mondta: „Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.” (39.)
Egy hatalmas római gályának a parancsnoka, egy szép délután megkérte emberei, hogy eresszék le az evezőiket, majd így szólt hozzájuk: – Uraim, van egy jó és egy rossz hírem. – A jóval fogom kezdeni. Ma estére, befutunk egy csodálatos kikötőbe, ahol mindenki kedvére pihenhet, ehet, ihat, három nap mulatozás és kikapcsolódás vár majd ránk. Végre megpihenhettek, lemoshatjátok a hosszú út minden fáradtságát, rabszolgák sokasága fog titeket kényeztetni, amikor partot érünk. Most jön a rossz hírem! Mindezek előtt az admirális vízisízni akar! Nem hiszem, hogy János evangélista ismerte volna a jó hír-rossz hír vicceket, de mégis, mindaz, amit üzenni akar, valahol ugyanennek a témának egyfajta variánsa. Van egy jó hírem: Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Most jöjjön a rossz: Jézus Krisztus ítéletre jött erre a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. Sokakban felmerül a kérdés: – Hogyan lehet ezt a kettőt egyeztetni? Megmenteni és mégis ítélni? A vakokat látóvá tenni, érthető, de a látókat vakokká? Ki érti ezt?! Olyan ez, mint a fény (és Krisztus önmagáról mondja, hogy Ő a világ világossága), amely melegséget ad, növekedést ad, s közben az éjszaka csúszómászóit, férgeket és bogarakat is fényével képes elűzni. Jézus Krisztus eljött erre a világra, és akiknek az Ő fénye kell, akik nem elutasítják, hanem elfogadják őt, azoknak nem kell elveszniük, látni fognak, tisztán és világosan. Az éjszaka férgei és csúszómászói pedig, kénytelenek menekülni a sötétség elől, ők azok, akik elutasítják Krisztust, pontosan arra hivatkozva, hogy ők a sötétségben látnak igazán élesen. A világ világossága azonban szerteűzi a sötétséget. Van egy jó hírem: Mindkettőbe tartozhatsz, csak a te döntéseden múlik. Most jöjjön a rossz: Nem tudom, meddig van még időd dönteni mellette, vagy ellene!
