„Jézus tehát ezt mondta: „Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket.” (28)
Walt Whitman: Kapitányom, ó kapitányom! c. versének címe és kezdő sorai ismerősek lehetnek egy nagyszerű film nagyszerű jelenetéből. Akkor, amikor a Holt költők társaságában (Dead Poets Society) az új irodalomtanárnak el kell hagynia a bentlakásos fiúiskolát, még utoljára bemegy a terembe, ahol éppen az igazgató tartja diákjainak a száraz és unalmas órát. A tanár embersége és kiváló pedagógia érzéke miatt lett diákjai kedvence, merte és akarta a tanulóit az ember és irodalomszeretetre tanítani. Egy diákja azonban öngyilkos lett, mivel az édesapja nem volt hajlandó elfogadni fia irodalmi érdeklődését. Persze az egészet a Mr. Keating nevű irodalom tanár nyakába varrták, ezért csomagol és pakol, majd elindul kifelé a teremből. Ekkor diákjai egymás után felállnak a padra és „Kapitányom, ó kapitányom” szavakkal búcsúznak tőle. Ezt még ő tanította nekik, álljanak fel a padra és lássák más perspektívából a világot. Ne csak mindig az unalmas sablon módon, hanem egy egészen új szemszögből. Hiszen onnan fentről, szinte minden másképpen látszik. Onnan fentről minden másképpen látszik, másképpen értelmezhető, onnan fentről a világ egészen más képet mutat. Jézus Krisztus óvva inti az övéit, a nekik tapsolókat vagy az ellene gyűlölködőket, hogy ne felejtsék el, akkor derül majd ki, hogy ki is Ő valójában, amikor majd Ő is onnan fentről néz le erre a világra. Ez a kereszt botránya, amit sokan nem képesek elfogadni és megérteni. Jézus Krisztus csakis és kizárólag onnan fentről érthető meg. Akkor, amikor felemelik az ember Fiát, egészen a kereszt magasáig, akkor derül ki, hogy ki ő és miért jött. A mi kapitányunk a keresztért jött el, azért, hogy meghaljon értünk. Onnan fentről látszik igazán, hogy ki is az ember, s innen lentről látszik teljes mélységében, ha feltekintünk rá, hogy ki is az Ember Fia!
