„Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!” (15-16.)
„Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy. Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa. Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló. Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai. Hangod fájó hullámokat kavart, mikor a sok beszéd után rekedten újra szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott ruhádon vastagon ült a nagy út pora, sovány, széltől-naptól cserzett arcodon bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két parázsló szemedből sisteregve hullottak borzas szakálladra az Isten könnyei.” Muszáj voltam ide bemásolni, mert ha csak utalok „Dsida Jenő: Krisztus” versére, biztos vagyok benne, hogy nem sokan olvastátok volna el. Így itt van, remekműként, s nagyon őszintén szembe fordulva azzal a sok-sok képtelenséggel, ami a fejünkben van, vagy a szemünk elé sejlik, ha Krisztusra gondolunk. Azt hiszem, sokunk szeme előtt Jézus Krisztus nem úgy jelenik meg, mint amilyen valójában volt, hanem sokkal inkább úgy, mint ahogyan látni szeretnénk, vagy ahogyan látni tanítottak minket. Így lesz a Krisztus képünk teljesen képtelen, s maga a képtelenség. Mindegy melyik történelmi kor, szinte az is mindegy, mekkora a képtelenség, amit elénk állít. A valóságtól éppen olyan távol lehetnek az ikonokról ránk meredő beesett arcú ortodox Krisztusok, mint a német vagy olasz filmipar szőkés-vöröses Krisztus hősei. Krisztus képe nem egysíkú és nem egy történelmi kor olvasata róla, bennem. Krisztus több ennél. Ha kell, kötélből fon ostort, s meszelt sírokhoz hasonlítja a vallásos szédelgőket, de éppen úgy esik meg a szíve a fiát elvesztő özvegyasszony felett, mint egy-egy beteg embert látva. S mennyi minden van még, ami bele sem fér a róla kialakított képünkbe! Így a teljes kép nélkül, minden, amit mi gondolunk róla, az képtelenség. Krisztus mindig több mint, aminek tartjuk és hisszük.
