„Mire Jézus azt mondta: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.” Anyja így szólt a szolgákhoz: „Bármit mond nektek, tegyétek meg.” (4-5.)
Bízom benne, hogy bízol benne. Olyan kis egyszerű őszintén, mint ahogyan a gyermek is bízik azokban, akiket az Isten azért tett az életükbe, hogy legyen kiben bízniuk. Persze ez a világ annyira kifordult önmaga kereteiből, hogy már azokban sem lehet bízni, akikben igazán kellene. Szülők, szerelmek, barátok, hányan és hányan bizonyítják, hogy ma már senkiben és semmiben nem lehet, vagy nem szabad bízni. Megbízni, rábízni, odabízni. Az Isten nem ilyen. Megígérte és el is küldte erre a világra azt, aki képes visszaállítani a bizalmat, oda és vissza. Isten újra bízhat Fia által az emberben s talán az ember is, Krisztus által újra visszatalálhat az Istenbe vetett bizalomhoz. Persze nem mindig fogjuk azt tapasztalni, hogy az Isten egyből reagál, meg egyből megadja, meg majd nem utasít el, hiszen vannak rosszul vagy rosszkor feltett kérdések, vagy kérések. Vagy csak olyan egyszerű emberi megjegyzések, amire a felelet mindig az lesz, hogy: – Még nem jött el az én időm. Néha bízunk, kérünk és nem kapunk. Ekkor derül ki igazán, hogy mennyire is bízunk. Mert ahol megszületik a válasz, hogy még nem, hiszen nincs itt az idő, vagy nem megfelelő a motiváció, ott az emberi bizalom hamar elveszik. De aki képes túllátni önmaga igényein, az képes ezt az alapvető bizalmat tovább építeni azzal, hogy nem adja fel a reményt. Így képes kimondani a remélt folytatás fényében, hogy „Bármit is akar, bármit is mond, tegyétek meg!” Krisztusban bízni így érdemes, nem pusztán csak abba kapaszkodni, amit mond, hanem mindabba, ami az ő lényege. Hiszen Ő képes megtenni a csodát, ha akarja.
