„Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.” (15.)
Valamelyik nap a gyerekeim bedobták az ötletet, hogy egy közös tévézés bele kellene férjen az életünkbe. Na, most ugye ez nem is olyan egyszerű, még akkor sem, ha én bármit megnézek velük, mert ők ketten már nehezebben egyeznek, nyilván a lányos és fiús vonal küzd egymással. Úgyhogy, maradt a tuti biztos megoldás, most nem Bud Spencer, hanem Terence Hill szegezett minket a képernyő elé. Don Matteo, a minden lében kanál pap, aki hisz a bűnösök ártatlanságában, aki képes még a legádázabb gonosztevőt is arra késztetni, hogy átgondolja az életét. Tényleg jó a sorozat, vannak benne komoly erkölcsi tanulságok, igazi mélységek és az ehhez kapcsolódó feloldások is. Mi sem mutatja a sorozat osztatlan sikerét, hogy a gyerekeim egyöntetűen javasolták és választották, mint egyetlen értelmes esti lehetőséget. Ebben a részben Don Matteo a megbélyegzés és a látszat ellen harcolt, s olyan kedvesen mondta minden ítélkezőnek, hogy ne felejtse el Jézusunk szavát: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Persze lehet ezt a mondást még cizellálni, kiegészíteni, aktualizálni, valahogy így: Másokat ne ítélj el, mert te magad is ítélet alatt vagy. Nem vagy jobb másoknál, legalábbis az Isten előtt biztosan nem. Tehát az a legjobb, ha mindenki előtt először önmagad felé fordulsz. „Ítéljétek meg magatok…” hangzik felénk ma reggel az intés. Persze tudom én, hogy nem úgy érti az apostol, de mégiscsak valahol magunkat kell ítélni ahhoz, hogy bizonyos kérdésekben helyesen tudjunk ítélni! Pál apostol az értelmesekhez szól. Az értelem itt nem intelligencia, hanem első renden önkritika függő. Akkor tudsz helyesen ítélni, ha önmagadra gyakran ránézel, megítéled saját magad, s az ítélet nyomán egyre szorosabb és szorosabb kapcsolatba akarsz kerülni azzal, aki mégiscsak felmentett. Mert az ítélet az, hogy „bűnös”, az Istennél pedig kegyelem van. Egyedül kegyelem segít abban, hogy helyesen ítéljünk!
