„Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott…”(29.)
–Doktor Úr, súlyos? – Az! – És halálos? – Az! – És mondja Doktor Úr, mennyi van még hátra? – Tíz! – Nem értem Doktor Úr, év vagy hónap? – Kilenc, nyolc, hét, hat…! 🙂 🙂 🙂 Van magyarabb is: „… életét így tengi által, bár apái nékie, mindent oly bőven hagyának, soha sincsen semmije. De ez nem az ő hibája, Ő magyarnak születék, s hazájában ősi jelszó, ej ráérünk arra még!” Tudjátok, van a mai ember életében valamiféle hamis biztonságérzet, amely automatikusan feltételezi, hogy eljön a holnap. Éppen ezért nem éli meg csodaként a következő pillanatot, percet, vagy éppen órát, nem hálás, hogy még tart a ma, nem él a lehetőséggel, mintha az utolsó és egyetlen lenne, mert lesz holnap is, mert ráérünk, mert van még időnk! Azt hiszem, aki vesztett már el hirtelen valakit, csak az tudja igazán, mennyire igaz, az, amit itt a Biblia ír: „… a hátralévő idő rövidre szabott…”. Amikor fukarkodsz egy öleléssel, amikor visszatartasz egy kedves szót, amikor odalöksz valami sablont, valami durvát, kérdezd meg magadtól: Lesz még időm helyrehozni? Amikor összeveszel valakivel, de nagyon durván, fejéhez vágod, jól megmondod, végezetül tedd föl magadnak a kérdést: Lesz még esély kibékülni? Amikor elmész a dolgok mellett, rutinból, hétköznapi megszokásból, nem érsz rá csodálkozni, meglepődni, mosolyogni, sírni, enni, gyönyörködni akkor vajon tudatosítod-e, hogy az idő rövidsége miatt, lehet, hogy az utolsó esélyed szalasztod el. Félre ne értsd, nem félelmet kell érezned, nem rettenteni akarlak, hanem sokkal inkább eszméltetni. Élj minőségi életet! Becsüld meg a pillanatot, válogass a fontos és az elhanyagolható dolgok között, azzal a nyugalommal, hogy mindegy melyik lesz az utolsó pillanat, téged biztosan készen talál. Mert úgy éltél, úgy szerettél, úgy bocsátottál meg másoknak, úgy élvezted az élet minden pillanatát, hogy abban nem volt semmi, ami felesleges, mert tudtad, a hátralévő rövidre szabott…
