„Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani.” (7.)
Egyszer egy távoli országban, ahol a demokráciát nem ismerik, vagy ha igen, akkor nem élnek vele, történt, hogy egy politikus sok marhahúst evett, és az igencsak sok borral öblítette le. Ez még, abban a távoli országban nem is lett volna gond, de aki ilyen nehéz vacsit eszik, az nehéz dolgokat is álmodik. Így másnap reggel, mert miért is ne, azzal kezdte a napot, hogy rémálmait belemondta az orra alá dugott mikrofonokba. És képzeljétek mi történt!? Szavainak hatására annak a távoli országnak a valutája zuhanórepülésbe kezdett, egyik pillanatról a másikra családok adósodtak el, mert sajnos a szavaknak ereje van, függetlenül attól, hogy mennyi igazságtartalom van mögöttük. Persze ilyen nálunk nem fordulhat elő, hiszen mi egy olyan országban élünk, ahol már a szavaknak sincsen ereje. De talán szépen lassan észre kellene vennünk, még ebben az országban is, hogy sokszor felelőtlenül és átgondolatlanul mondunk ki szavakat és fűzünk mondatokká. Olyan szavakat vagdosunk egymás fejéhez, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak, és beláthatatlan az-az út, amin ezek a szavak eljutnak avatott, vagy avatatlan fülekbe. Mennyi trágárság, amellyel mérgezzük az egészen kicsi gyerekeket, mennyi bántás és sértés, amit a másik fejéhez vágunk. Szavak, amiknek ereje van. Bántó és sértő, pusztító és tönkretevő. Egészen egyszerű megjegyzések lesznek súlyos vádakká, csak mert nem értjük: a szavaknak ereje van. Aztán, ha egy-egy keserű indulattal formált szóból súlyos vád lesz, már csak későn jövünk rá, hogy azt bizonyítani is kell. Mert vannak és lesznek helyzetek, amikor számon fogják kérni azt, hogy a szavaink mögött volt-e igazság vagy valóság. És higgyétek el, ott már nem lesz elég az üres duma…
