„Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról. Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál.” (14-15.)
Na kedves fiatal barátom, gondold csak végig az eddigi életedet. Pergesd csak egymás után azokat a képkockákat, idézd fel életed legszebb élményeit: zöldborsófőzelék köpés asztalra, az első ovis balhé, aztán az ált. suli minden szépsége beleértve a dögunalmas iskolai ünnepélyeket. Szeretném, ha megpróbálnád felidézni mennyi mindent láttál és hallottál az elmúlt időszak alatt. Ha ez megvan, akkor próbáld meg szétválogatni a hallott és látott dolgokat aszerint, hogy mi lenne az, amit biztosan megosztanál másokkal is. Olyan dolgok, amiket büszkén felvállalnál minden ember előtt, amiket megérte látni vagy éppen hallani. Kedves szavak, egy-egy elkapott minőségi életpillanat, bármi, amit elmondanál a többi embernek. Persze így azokat a dolgokat is sorra kell venned, amiket kár volt látni és hallani, és amelyeket nem szívesen vállalnál fel mások előtt. Nos, anélkül, hogy ünneprontó lennék, azt kell feltételezzem, egyszer mindenről számot fogunk adni. Minden látott és hallott dologról egyszer tanúskodnunk kell. Ennél azonban még bonyolultabb a helyzet, mert ha mélyen magunkba nézünk, talán felfedezzük, hogy nap, mint nap arról tanúskodunk, amit látunk és hallunk. A sok erőszak, a TV-ből áradó nagyüzemi szemét előbb vagy utóbb nyomot hagy bennünk. A sok trágárság, ahogyan a szavainkkal alázzuk és gyalázzuk egymást, ezek mind-mind nyomot hagynak, és a legváratlanabb pillanatokban köszönnek vissza. Tanúskodunk minden ember előtt arról, amik vagyunk, amit láttunk, és amit hallottunk. Éppen ezért meg kell, hogy válogassuk mindazt, amit látunk és hallunk. Meglátni az Igazat és az Igazságot, hallani az Igazság szavát, látni azt a világot, amit Jézus Krisztus elénk élt, sokkal jobb alap a tanúskodásra, mint bármi más ezen a világon.
