„Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján.” (2.)
Egyszer volt egy férfi, aki telefonos ügyintézéssel kereste a kenyerét. Egész álló nap telefonokat kapkodott fel, ügyeket intézett. Egy szép napon beteget jelentett és két hétig ne ment be a munkahelyére. Amikor két hét után megjelent, mindkét fülén hatalmas kötés díszelgett, feldagadt, vörös arcával pedig megdöbbentő látványt nyújtott. Munkatársai rögtön sajnálkozva megrohanták: – Jaj, mi történt veled. Mi lett a füleddel és az arcoddal? A férfi lemondóan mondta: Segítettem otthon az asszonynak, nekiálltam kivasalni az ingeimet. Aztán megcsörrent a telefon, én pedig a vasalót kaptam fel. Döbbent csend szállta meg a termet, míg valaki bátortalanul megkérdezte: – És a másik füled? A férfi még lemondóbban válaszolt: – Az a piszok visszahívott. Ez a szokás hatalma. Nagyobb, mint gondolnánk, és nemcsak fülek esnek neki áldozatul, hanem akár életek is. Talán nem kell, hogy bizonygassam, de azért fuss velem egy kört – Hány olyan dologgal találkozunk, aminek az ég egy adta világon semmi értelme nincs, csak az, hogy: így szoktuk! A legtöbbször azonban a szokás megkötöz, megfojt, és kizárja a változás és változtatás lehetőségét. Persze ad egy látszat biztonságot, mert így szoktuk! Ha jól emlékszem Jézus Krisztust egyik oldalról pont ez a „szokás hatalma” juttatja a keresztre. Meg meri kérdőjelezni a szokás hatalmát. Merthogy a szokás van az emberért, és nem az ember a szokásért. Menj csak be egy református templomba, nézd meg hány fiatal ül egy „vasárnapi szokásoson”. Aztán nyugodtan tedd fel a kérdést: mire elég a szokás hatalma?! Szokásos ének, szokásos menet, szokásos beszéd. De mi van azokkal, akik nem tudják mi a szokás? Attól félek, még nagyon sok idő kell ahhoz, hogy a szokás hatalma helyett Krisztus hatalma kezdjen működni bennünk és közösségeinkben. Csak az a sovány vigasz marad, hogy jól kell megválogatni és kialakítani a szokásainkat. Esetleg Krisztus tanításához igazítani, és aztán igazi reformátusként, nap, mint nap felülvizsgálni a szokást az Írás alapján. Mondjuk csak annyira, mint Pál, (pedig nem is volt református, vagy csak nem tudta :)), szokás szerint olvasni, hirdetni és megvitatni az Isten Igéjét. Mert a szokás és az Ige párharcából nem kérdés melyik kerülhet ki győztesen.
