„A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.” (10.)
Furcsa ez a korszak, amiben kicsi kis hazánkban, nekünk élni és – a klasszikust idézve – halni kell. Sok olyan dolog van manapság, amit elég nehéz a jó helyre tenni, különösen is nekem, aki még voltam kisdobos, meg emlékszem egy kicsit „arra” az időszakra. Akkor azért megvoltak azok az emberek, akik megmondhattak dolgokat, s ha valaki vette magának a bátorságot, hogy beálljon ebbe a sorba, akkor azt tette nagy felkészültséggel és odaszánással. Mert félő volt, hogy a végén még hallgatnak rá, még lesz, aki beáll utána a sorba. Manapság már ennek nyoma sem kell, hogy legyen, hiszen tele vagyunk műanyag prófétákkal, aktuális megmondó emberekkel, akik aztán tudják, hogy mi a siker, a boldogság és az azonnali meggazdagodás eddig féltve őrzött titka. Persze ez utóbbit rögtön önmagukon szemléltetik: lám-lám, ők a korábban kis senkik, ma már nagyon jó nevű, gazdag és sikeres üzletemberek, akik csak most és csak neked és csak alapáron, elárulják a titkot. Igazi telesopp, és ha most telefonálsz, akkor itt és most, egy csapásra megváltozik az életed. A tartalom nulla, de a forma az – meglepő módon – egészen biblikusra sikeredett. Mert csakugyan van az-az igazság, amivel, ha szembesülünk, akkor nincs mit tenni, de azonnal dönteni kell, azonnal mérlegelni kell, rögtön meg kell tenni, amire az igazság indít minket. Itt jön a tartalmi különbség. Mert egy ilyen igazság van, és ez nem emberekhez köthető, hanem egyedül az Isten Szentlelkéhez. Aki, ha kijelent, ha enged látni, ha vezet, akkor nekünk nincsen jogunk tétovázni, hanem azon nyomban azon kell igyekezni, hogy tegyük, amit Ő mond.
