„Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfiliánál, és nem ment velük együtt a munkába.” (37-38.)
A minap újra belefeledkezhettem gyerekkorom egyik nagy kedvencébe, a gyerekeim követelésére megnéztük a Macskafogó c. örökbecsűt. (Ez nem a Sátánmacskájásnextoneplease, hanem az origi, az utánozhatatlan, a megismételhetetlen…). Jó az a mese, kicsit olyan, mint a Shrek vagy az Aranyhaj, amikor mindenki nevet valamin, a felnőttek is, meg a gyerekek is. Persze mindenki a maga poénjait érti, de így van ez jól. Ők még azon nyerítettek, hogy „egy aprócska kalapocska, benne csacska macska mocska”, míg én már Grabowskin mulattam, akiről a következőt mondja egy elvégzendő titkos akció kapcsán a Martinez fedőnévre keresztelt egér: „A közvélemény Grabowskit követeli… Grabowski meghasonlott, kilépett, Thoreau-t olvas és nyers koszton él.” Persze aztán elmennek Cincinnatusért, hogy elhozzák az eke szarva mellől. (Ha nem láttad nézd végig plz). Grabowski így kap még egy esélyt, mert hát fiatalon az ember hoz néha rossz döntéseket, néha kiszáll, néha feladja, de aztán megérdemel még egy lehetőséget. Persze a kérdés az, hogy tud-e élni vele. Van, aki nem vállalja ezt a rizikót és kockázatot, mert úgy tartja helyesnek, hogy aki egyszer kiszállt, az küzdjön meg a visszakerülésért. Persze olyanok is vannak, akik nagyon könnyen megbocsátanak és újra esélyt és lehetőséget adnak. E két alapvetően eltérő karakternek azonban a sok különbözőség mellett van egy közös tulajdonsága: Kiállnak az igazukért, mindent megtesznek azért, amit helyesnek tartanak. Barnabás és Pál, koruknak két legnagyobb alakja, a két misszionárius még a közös munka és szolgálat lehetőségét és feladja, azért, amit helyesnek tart. János Márk megkapja az esélyt Barnabástól, Páltól azonban nem, és mindkettő így tartja helyesnek. Isten ügyében nincs megalkuvás. Sohasem.
