„Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.” (32.)
Nem egyszerű ez az időszak senkinek, hiszen a nagy számadások és lezárások korszaka után szembesülnünk kell a sikereink vagy a kudarcaink következményével. Vizsgaidőszak, érettségi, bizonyítvány, ezek mind-mind érdekes mérőpontjai az életünknek. Mert ugye egyszer ígértünk vagy vállaltunk valamit, s most kiderült, hogy mennyit is sikerült ebből megvalósítani. Azt ígértük, magunknak vagy másoknak, hogy megtanuljuk, megértjük, bizonyítunk, megtanítunk vagy éppen számonkérünk. Az ígéret pedig – mint tudjuk – szép szó, s ha megtartják úgy jó! Szép szóból sokat mondtunk már, meg kaptunk is ilyet eleget. Aztán vagy lett belőle jó, vagy nem. Mindkettő szülhet nagy „megnemértéseket”, hiányjeleket az életünkben, mert csak szép szó volt, de aztán nem tudtunk/tudtak a szavaknak megfelelni. Ez is az embernek igazi sajátja, hogy az ígéreteit éppen úgy utoléri az enyészet és a romlandóság, mint mindent, ami emberi. Éppen ezért ebben is, ebből is megváltásra szorulunk. A mai jó hír az, hogy Isten ebben is úgy lett emberré, hogy tökéletesítette azt, amit mi elrontottunk. Isten minden ígéretét beteljesítette Jézus Krisztusban, s így vált e nekünk adott ígéret szép szava igaz valósággá. Isten egyszer megígérte az embernek, hogy eljön az a szabadító, akiben összeér az ígéret szava a jó tettekkel. Egyedül benne, Jézus Krisztusban remélhetjük, hogy gyarlóságaink és hibáink, rosszul sikerült számadásaink, elbukott ígéreteink egyszer helyre kerülnek. Ez nem felmentés, nem könnyed vállrándítás, de remény és lehetőség arra, hogy sikereink vagy kudarcaink, betartott vagy megszegett ígéreteink következményét méltósággal hordozzuk! Mert Krisztus eljött, úgy ahogyan Isten megígérte!
