„És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről.” (7.)
2017. 05. 22. Manchester, 59 sérült, 22 halott. Az apropót mégsem a 22-s szám adja – hiszen ennek a történetnek nemcsak ez a 22 ember az áldozata, hanem mindenki, aki valaha érintve volt az ember által kitalált és megélt legértelmetlenebb dolog, a háború által – hanem az abszurditás. Mert a legabszurdabb dolog minden emberi csinálmány és találmány között az a háború. Mindegy, hogy milyen eszközökkel és kik ellen vívják, nem számít, hogy kinek vagy minek a nevében: a háború mindig abszurd és mindig csapda, és meggyőződésem szerint soha sincsenek győztesei. Joseph Heller könyve ezt a témát járja körbe, rávilágítva arra, hogy az ember, ha egyszer belekerül ebbe a körbe, akkor onnan nincs szabadulás. Mindig lesznek ellenségei és rosszakarói ezen az oldalon is. Sokszor nem azok fenyegetik az életét, akik a célkeresztben vannak, hanem akik a parancsokat adják. Akiket nem az élet védelme, hanem a saját maguk előrébb jutása motivál, gyalogoljanak keresztül bármin is. Persze kiemelhetnénk azt a nagy mondatot a könyvből, szinte megválaszolva a sok értetlenséget e mostani eset kapcsán, hogy „Szellemétől megfosztva az ember hulladék.”, de ebben sincsen semmi feloldás. A szellemétől megfosztott ember az éden óta haragszik, tapos, öl, s a csapda az, hogy önmagunktól ebből a rendszerből nem lesz kiút. Egyetlen egy megoldást látok, azt Aki képes volt leoldani a bilincseket, Aki képes volt átvezetni Pétert az ellenséges vonalakon, aki életet csempészett át a kapukon és nem halált. A 22-s csapdájából nem a passzivitás vezet ki, nem a tolerancia, nem az álszent pacifizmus, hanem az Élő és Mindenható Isten. Könyörögjünk…
