„De az Úr angyala éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, és kivezetve őket ezt mondta nekik: „Menjetek, álljatok fel a templomban, és hirdessétek a népnek ennek az életnek minden beszédét.” (19-20.)
Nem is tudom. Vagy de! Nem az a csoda, hogy az angyal kiszabadítja a börtönbe vetett apostolokat, hiszen az angyaloktól már megszoktuk az efféle „életmentő missziókat”. Meg amúgy is, a messenger csak viszi a hírt, és teszi, ami a dolga, amit Isten bíz rá. Ebben az egészben nekem az a csoda, hogy miért szabadítja meg őket, és persze az, ahogy a megszabadítottak reagálnak. Az angyal azért szabadítja meg őket, hogy folytassák, amit elkezdtek. Legyenek tanúi az új életnek és hirdessék az emberek között ennek az életnek minden beszédét. Nem is tudom. Vagy de! Istennél furcsán működik a tanúvédelmi program. Kiszabadítja az övéit a börtönből, és ahelyett, hogy eldugott kis Galileai falucskába vinnék őket, hogy a helyi „sheriff” segítségével, új személyazonosságot kapva, valahogy rejtve maradjanak a világ szeme elől, visszaküldi őket oda, ahol elfogták őket. Hihetetlen. Nyugi – mondja az angyal – jók vagytok. A helyeteken vagytok, és oda kell, hogy visszamenjetek. Mondjátok el mindenkinek, hogy Jézus Krisztus az új élet, és benne élet van, és ez az élet mindenki számára elérhető, aki hisz Ő benne. És az első csoda után jön a második: visszamennek! Annyira őrült az ötlet, hogy az eltűnést felfedezve arra senki sem gondol, hogy majd a templomban megtalálják őket, mindenki azt gondolta, már árkon-Gecsemáné kerten túl járnak. Nem is tudom. Vagy de! Szoktad magad börtönben érezni? Egy kapcsolat, egy élethelyzet, egy közösség, ki tudja. Megszökni nem tudsz, de Isten meg tud szabadítani. De nem azért, hogy elmenekülj, nem azért, hogy elrejtőzz, hanem, hogy az emberek elé állj, és hirdesd a Krisztusban elnyert új élet minden beszédét. Hogy megéri-e? Nem is tudom. Vagy de!
