„Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter ekkor így szólt hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (5-6.)
Te kinek vagy a példaképe? Rád ki néz fel? Nyugi, néha jobb nem is tudni, de azt azért hidd el, valaki biztosan felnéz rád. A családban a kisebb tesód nemcsak az agyadra megy, hanem a példaképének tart, felnéz rád. (Megint csak nyugi. Sohasem fogja bevallani.) Valaki a suliban, valaki a bérházból, vagy az utcából, felnéz rád! Talán még sohasem gondoltál erre. Hidd el én sem, egészen addig, míg egyszer a Facebook küldött nekem egy üzenetet: Valaki megjelölt egy képet, amin te is rajta vagy. Pár nap múlva megnéztem. Egy kedves régi ismerősöm volt, egy nagy képre, egy-egy jelző mögé felpakolta az ismerőseit. Néztem a képet, vajon hol lehetek? A legnagyobb szájú? A legpocakosabb? A legviccesebb? Nem találtam magam. Valahol középen ez a címke volt: Az, akire felnézek! És én voltam ott mögötte. Döbbenetes volt. Felnéznek rám. De vajon mit adok neki és nekik? Te mit adsz azoknak, akik titkon felnéznek rád? Végiggondoltam saját életem, és elszégyelltem magam. Sokszor volt aranyam, ezüstöm, voltak dolgaim, amiket magamra vettem, és ha valaki felnézett rám, akkor ezt kapta. De vajon képes voltam adni, azt, amit Jézus Krisztus nekem adott? Tenni, amit Ő tett! Szavakkal vagy tettekkel gyógyítani. Erőn felül szeretni, hetvenszer hétszer megbocsátani. Felkészülni az órára, még ha ezt nem mindenki teszi meg, esetleg bemenni rá, akkor is, ha online, meg ha lehet hiányozni? Megbocsátani a szüleimnek, még ha ők egymásnak nem is tudnak. Esélyt adni annak, aki már meg sem érdemli. Imádkozni azokért, akikért senki sem imádkozik. Jézus Krisztus nevében talpra állítani ezt a világot, és tanítani újra járni. Te mit adsz azoknak, akik felnéznek rád?
