„Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” (36.)
Tudod mi üti szíven az embereket? Tudod mi az a kulcsmondat, amire megindul a világ? Tudod mi az, ami ezt az egész keresztyénséget át kellene, hogy hassa? Akkor, amikor bizonyságot teszel Krisztusról lehet szépeket mondani, kedves kis meséket, ártatlan történeteket, de hatást csak akkor válthatsz ki, hogyha mersz olyan bátor lenni, mint egykor Nátán próféta. Elvitte Dávidnak a maga kis meséjét. Az emberről, meg a bárányról, meg arról a szemét gazemberről, aki képes volt elvenni azt az egyet a szegénytől, mikor neki lehetett volna 100 másik. És a döntő pillanatban, amikor Dávid elkezdte volna játszani az igazságos kegyes királyt, a próféta ki merte mondani: „Te vagy az-az ember!” (2Sámuel 12:7) Péter is kimondja, a zsidó mese végére, hogy ti feszítettétek keresztre, azt a Jézust, akit az Isten Úrrá és Krisztussá tett. És erre megrezdülnek az ember szív húrjai. Talán egyszer megtanultad: Helyettem, Miattam, Értem. Én vagyok az-az ember, aki miatt a tökéletesnek meg kellett halnia. És nap, mint nap én feszítem keresztre, amikor elfelejtem, hogy a „karácsonyikicsi ajándékfaésbeiglihozójézus”, Úr és Krisztus, és az én életemben is Úrrá és Krisztussá akar lenni. Engedelmességet vár. Szeretetet magam, a másik ember és az én Mennyei Atyám felé. Gondoltad volna? Azt a Krisztust, akit én nap, mint nap, a sok szégyellt és ostoba dolgommal megfeszítek és halálra adok: azt az Isten Úrrá és Krisztussá tette. És tényleg értem! Mert te vagy az-az ember! Igen,te, aki megfeszíti Krisztust, akkor, amikor nem engedelmeskedsz neki. De a legdurvább az, hogy az-az ember is te vagy, akiért az Isten Úrrá és Krisztussá tette őt. Van bátorságod megfeszíteni, van bátorságod elfelejteni…Van ahhoz is bátorságod, hogy elfogadd őt, mint Uradat és Krisztusodat?
