„Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (4.)
Sokszor nem érezzük magunkban azt az erőt, ami késszé és képessé tesz arra, hogy ezentúl, Istennek éljünk. És arra már végképp nem érzünk eleget magunkban, hogy elmenjünk és neki szolgáljunk, vagy, hogy szüntelenül bizonyságot tegyünk róla. Pedig lehet, néha beszagolunk a templom évszázados levegőjébe, néha beengedjük az ige szavát, talán még néha a Bibliánkat is kinyitjuk. És mégsem. A helyzet ugyanez volt Jézus Krisztus első tanítványaival. Nem kezdtek el prédikálni Krisztusról, nem rohantak Pilátust megtéríteni, nem keltek útra tíz kicsi négernek evangéliumot vinni. Nem, mert féltek, tétováztak, nem volt miből és nem volt mit az embereknek adniuk. De nem is kellett. Jézus csak annyit kért tőlük, maradjatok együtt Jeruzsálemben és várjátok meg amíg beteljesül mindaz, amit ígért általam és bennem az én Atyám. Ahogyan azt János meghirdette: „…Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Lukács 3:17.) Az engedelmesség elég ahhoz, hogy a Lélek, amikor megérkezik, megtalálja és készen találja őket. És miután betöltötte őket a Lélek, utána már akartak és mertek bizonyságot tenni Krisztusról, ráadásul úgy, hogy mindenki megértette. Kérlek fiatal (és netán nem fiatal, de mégis minket olvasó) barátom, értsd meg: A LÉLEK NÉLKÜL NEM MEGY! De Jézus Krisztus megígérte, hogy azoknak, akik róla akarnak bizonyságot tenni, és mernek és akarnak Krisztusnak engedelmeskedő életet élni, azokat betöltheti a Szentlélek. Engedelmeskedj. Várj. Készülj! Könyörögj a Lélekért. És meg fogod látni, hogy Krisztus ígérete valóra válik a te életedben is.
