„Jézus erre így szólt hozzájuk: „Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten.” (5-6.)
A tavasz közeledtét sokféle jelből megérezheti a földi halandó, pláne ha férfi. Rögtön az első jele a közelgő tavasznak, hogy ahogy kilépünk az utcára, elönt minket a forróság. Egyesek szerint talán azért, mert a szervezetünknek meg kell szoknia, hogy rövidülnek az éjszakák, szerintem sokkal inkább azért, mert furcsa mód az éjszakákkal együtt a szoknyák is rövidülnek. Kicsit úgy érzem magam az utcán sétálva, mint egy nagy bazárban, ahol az ember szinte mindennel igyekszik felhívni a portékájára a figyelmet, hátha megveszi valaki. Persze nem minden eladó, vagy ha eladó sem biztos, hogy bárkinek is kell. Olyan ez, mint amikor a libaárustól megkérdezik, hogy van a szép eladó leánya? – Úgy, mint a libáim! – feleli az asszony. – Azok hogy vannak? – jön az újabb kérdés. – Tudja úgy, hogy mindenki fogdossa, aztán meg senki sem veszi! Ez az egész férfi nő kapcsolat – a szoknyák hosszától, a bicepszek szélességétől függetlenül is – tényleg nagy bazárrá és piaccá változott manapság. Kereslet, kínálat, szabad szerelem, szabad választás, és ennek ellenére az eredmény nem mindig rózsás és romantikus holtomiglan-holtáiglan. Talán lehet, hogy meg kellene keresni mindazt, ami férfiban és nőben ugyanaz, s ami segíti az igazi egymásra találást. (És ami talán enyhíti ezt a piaci hangulatot, és talán a nyári forróságot J). Mert csak bicepsz és azon dolgok alapján választani, amit látunk vagy sejtünk, elég veszélyes vállalkozás. Számomra a titok az, hogy a férfi és a nő együtt tesz ki egy embert. Mert hiszen az embert Isten férfivá és nővé teremtette, elválaszthatatlanul, szétválaszthatatlanul, s mint egy furcsa két darabos puzzle, az egyiknek kell megtalálni a másikat. Pont azt, amelyik őt egészíti ki emberré, s amely emberben így felsejlik az őt teremtő Isten arca.
