„János ezt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket.” (38.)
Nem akarok „szirmaigergőset” játszani, nekem nem is menne olyan jól, mint neki, de ami igaz, az igaz. Kicsit megágyazva a mai üzenetnek, valami agyament ötlettől vezérelve bizonyos tv-k műsorszerkesztői azt gondolják, hogy ha délután elmegy a kötelező Bud Spencer muvi, amit az egész család együtt tud nézni, akkor este apának és anyának, hogy tuti durva estéjük legyen, mehet egy kis Twilight. Nem tudom, ki mitől indul be, és most sok-sok tizenhárom éves kislány fog felzokogni, de Edward nőiesebb, mint Bella, és a főhősnő színészi képességei majdnem olyan jók, mint annak a piros kocsinak, ami a kezdet-kezdetén kiszolgálja. A reklámblokkban szereplő fogorvosnő mélyebb átéléssel reklámozta a fogainkat védő pasztát, mint ahogy Bella a kis albínójára emelte csak kissé kancsal szemeit. A Bella név valami gyönyörűt, valami egyedit sejtet. Valamit, amire jó ránézni, ami érték, ami szemet esetleg lelket gyönyörködtet. Vagy legalább azt sejteti, hogy sikerült egy olyan színésznőt találni, aki képes eljátszani a szépet, az egyedit. Nem sikerült. Egyik fronton sem. Legyen szó színészségről vagy nőiességről, nagy bukta a csaj. Mint ahogyan ugyanilyen gáz tud lenni, amikor valaki eljátssza, hogy a Krisztusé, pedig nem is. Az a neve, hogy keresztyén, és így vagy úgy megpróbálja imitálni, szemet forgat, kegyeskedik, de az egészből valami nagyon béna dolog sül ki. Megvan a casting, ilyen vagy olyan csoport kéri, hogy csatlakozz, meg fizesd be, meg hallgasd végig, és akkor leszel Krisztus követője. Mi pedig, mindenfajta belső elhívás és megtérés nélkül próbálunk valami Krisztus félét eljátszani. Jézus nem így méri a tanítványságot és a Hozzá tartozást. Nem az a kérdés, hogy az ember mit játszik el, vagy milyen csoportban mutatkozik, hanem, hogy a szíve legmélyén mi is van. Mert innen indul ki és innen fakad minden.
