„Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani.” (8.)
Zajos világban élünk. Zaj van kint is és bent is. A csend ijesztő, ezért nem is nagyon vagyunk csendben. Sőt! Mindig megy valami a háttérben, amit hallgathatunk, az információk pörögnek a szemünk előtt. Képek, reklámok, videók. Szemünk nem győz eleget nézni és a fülünk nem tud eleget hallani. Valójában manapság az igazi művészet az, hogy tudunk-e szűrni az információk között és abba már bele sem merek gondolni, hogy lassan nem lesz hihető kép és videó, mindent is le lehet majd gyártattni a mesterséges intelligenciák valamelyikével. A zajjal az a nagy probléma, hogy nem pihentet, nem nyugtat, sőt állandóan idegesít, ébren tart, figyelmet követel magának. Fárasztóbb, mint azt gondolnánk. Mert így szinte sohasem pihenünk, a befelé áramló információk állandóan arra kényszerítenek minket, hogy szűrjünk, hogy figyeljünk, hogy meg ne pihenjünk. Ezzel együtt rengeteg kísértésnek tesszük kimagunk, hiszen a zajban olyan dolgok is átjutnak a védelmi rendszereinken, amik csendben nem tudnának. Muszáj zajtalanítani. Elzárni, kizárni, letenni, letörölni, kikapcsolni, mert különben nem hallhatjuk és nem láthatjuk meg az igazán fontos dolgokat. Csendben lehet igazán pihenni, egy kicsit befelé figyelni, vagy meghallani, amit másik neked súg vagy mond. Annyira durva, hogy az igazán számunkra fontos embereknek mennyi mindenen keresztül kell átkiabálnia. Sőt! Isten is szól. Hangja átmehetne minden zajon és mégis, Ő a csendet jobban szereti. Nincs ott a zúgásban, nincsen ott a viharban, a földrengésben, hanem amikor elül a zaj, egyszer csak a csendben megszólal.
