„Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.” (26.)
Milyen érdekes, hogy akkor, amikor a Szentírás belenyúl egy ennyire aktuális témába, mint mondjuk a férfi-nő kapcsolatba, akkor ebben is valami egészen mást hoz, mint amit amúgy a hétköznapokban tapasztalunk. Manapság szinte minden a látható fizikai valóságon múlik, minden energiát abba ölünk, hogy nézzünk ki úgy, mint ahogyan az a nagypiaci érdekek szerint ildomos lenne. A világban nem a derék asszony érdemel dicséretet, hanem az asszony derék, vagy bármelyik dekoratív testrész preferenciáktól függően. Látom a fotókat és a megosztásokat, a nagy büszkeséget, hogy milyen testem van, vagy milyen ember van mellettem, akinek milyen teste van. Plasztikai sebészek között végzett felmérés arról értekezik, hogy a női kliensek egy jelentős többsége már insta fotóval érkezik, hogy ilyet szeretne, vagy ilyen szeretne lenni. Isten nagyon máshogy látja ezt a történetet, mert miközben a látszólagos dolgokat súlytalanítja, a mélyen lévő dolgokat szeretné felerősíteni. Nem az lesz a jó társ, akinek a legfeszesebb a „sejhaja”, vagy akinek pörögnek a köbcentik, hanem az, akinek a belső szépsége, bölcsessége és kedvessége felülír mindent. Mert a test öregszik, sejt szinten pusztulunk. A lélek meg fiatalodik, a kedvesség napról napra egyre élettel telibbé és szerethetőbbé tesz minket. Miközben ott a kérdés, hogy ki találhat ilyet, közben ebben benne van az ösztönzés is, hogy ilyet kell keresni. Mert a szép lélek és kedvesség formálja azt, aminek látszunk, de egy tökéletes látszat sajnos nem tudja elrejteni a belső zsémbességet vagy pusztító butaságot…
