„A bolondság az esztelen ember öröme, de az értelmes egyenes úton jár.” (21.)
A szemfülesek és eléggé műveltek rögtön felkapták a fejüket, hiszen a cím ismerős, csak mégsem. Clive Staples Lewis önéletrajza azt a címet kapta, hogy „Az öröm vonzásában”, mert ami őt megfogta és keresztyénné formálta és ami szerinte a keresztyénség legfőbb ismertetőjegye kellene legyen a szereteten kívül: az-az öröm. Hiszen a keresztyénség öröme a legyőzetett szomorúság feletti öröm. A mennyei Jeruzsálem előíze, ahol nincsen halál, meg gyász, meg jajkiáltás, meg félelem. Ehhez képest halljuk a panaszt, hogy üresek a templomok, meg, hogy nem kellünk az embereknek. Van az-az öröm, ami nem lesz vonzó, amiben nincsen értelem, ami egy mai normális felnőtt embert nem fog meggyőzni semmiről, csak arról, hogy megoldást ne az egyházban (természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a puszta véletlen műve és e sorok szerzője nem gondolt konkrét egyházra pláne nem a Református Egyházra) keressen. Mert nekünk, ha egy hajszállal is de jobbnak, különbnek, korrektebbnek kellene lennünk, mint a világ, hiszen akkor lesz az örömünk vonzó, akkor lesz hívogató. Ameddig csak a szájunkkal teszünk a többől és jobbról bizonyságot, de az életünk nem ezt mutatja még a törekvések szintjén sem, akkor miért gondoljuk, hogy majd ez vonzó lesz bárkinek is? Olyan ez, mint a politika, és manapság egyre több módszertani hasonlóságot mutatunk ezzel az iparággal, elég valamiről beszélni, de már megélni nem kell belőle semmit. Olyan életet kell éljünk, amiből sugárzik a megváltott emberek életöröme és az vonzó lesz, mert aki egyenes úton jár, az tud jól örülni!
