„Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz.” (20.)
Biztos megvan a három japán makákó, akik egymás mellett ülve eltakarják a szemük, a fülük és a szájuk. Amikor a nikói Tosugu templom megnyitotta kapuit a hívő nagyközönség előtt a 17. század közepén, akkor a templomba betérők ámulattal gyönyörködhettek Hidari Dzsingoro csodálatos metszeteiben, amik a konfucionista bölcselet egy-egy fontos elemét jelenítették meg „szentképként” a falakon. Az egyik ilyen metszet alján ül a három kis majom, név szerint Mizaru, aki nem lát rosszat, Kikazaru, aki nem hall rosszat és Ivazaru, aki nem beszél rosszat. Tehát míg mi azt gondoljuk, hogy a három majom hülye, meg ne szólj szám nem fáj fejem, addig valójában a három majom nagyon is bölcs, mert arról tanúskodik, hogy a rossznak nincs helye közöttünk. Sajnos, amikor körbe nézünk, akkor azt látjuk, hogy a keresztyén bölcselet általi életgyakorlat valahogy mögötte kullog a konfucionistának, vagy csak azok, akik e szerint kellene éljenek valahogy több teret engednek a gonosznak. Pedig a három 17. századi majom inti a 21. századiakat, hogy nagyon vigyáznunk kellene egymásra, meg arra mit hallunk, mondunk és látunk, mert sajnos vagy nem sajnos, de hatással vagyunk egymásra. Aki bölcsekkel jár bölccsé lesz, aki ostobákkal, az meg ostoba. Lehetne folytatni a sort, kicsiny kis egyházunk (természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a puszta véletlen műve és e sorok szerzője nem gondolt konkrét egyházra pláne nem a Református Egyházra) szövevényes kapcsolataira is igaz: szépen lassan olyan leszel, mint akikre hallgatsz, mint akik körbe vesznek, mint akik a barátaid.
