„Az igazság megtartja a feddhetetlenül élőt, a bűn pedig elbuktatja a vétkest.” (6.)
Mostanában sokat gondolkodom arról – látva a magukat keresztyénnek mondó emberek csöppet sem keresztyéni, sőt már-már sátáni viselkedését -, hogy hol is rontjuk el ezt az egészet?! Hogyan lesz valakiből gonosz, hogyan lesz képes a sötétség felül írni a világosságot, vagy sohasem volt világosság és csak hazudtuk kifelé meg befelé is? Aztán mindig megdöbbent és alázatra int az a tiszta és egyenes valóság, amit Istent rendként lefektetetett ebben a világban. Hiszen a teremtéskor a káoszos valamiből lett egy szervezett és „jónak”, vagyis Isten terve szerint működőképesnek kitalált és rendszerezett valami. Ez a valami az a rend, ami Isten szerint való és ami akkor is rend, ha mi már a rendetlenségben akarunk létezni. A Példabeszédek könyve ennek a rendnek a himnusza, dicsérete, példatára, a rendnek, ami tőlünk függetlenül is működik. Az igazság megtartja azt, aki aszerint él. Ennyi. Nem kell itt különösebb csodadolgot feltételezni, hanem ez az-az egyszerű rend, amit Isten kitalált. Az igazság megtart, hiszen azért igazság. A bűn, vagyis minden, ami nem igazság, az meg elbuktatja azt, aki aszerint él. Ez sem bonyolult. Ez az a rend, amit Isten ebbe a világba teremtett és ez az a rend, ami akkor is működik, amikor mi azt hisszük, hogy nem. Egyetlen egy dolog van az Isten kezében, az pedig az időzítés. Jól esne látni, hogy a bűn elbuktatja a vétkest, vagy jó lenne megélni, hogy az igazság megtartja azt, aki eszerint él. De ez akkor is így van és így lesz, ha mi nem vagyunk ennek lépten-nyomon szemtanúi…
