„Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, az Arábá-völgyben folyik tovább, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz.” (8.)
Így húsvét vasárnap reggelén bizonyára Kazinczy moccant megint egyet sírjában, hiszen nyelvújító törekvéseink ma a tengerteológia szó létrehozásában buktak a felszínre. Mert ha tengerbiológia van, akkor miért ne lehetne tengerteológia. Jelen esetben holt-tenger-teológia, ami sokkal jobb, mint a tenger-holt-teológia, de azt a világért sem akarnám, hogy egy-két rendszeres teológus is mocorogjon a sírban, szóval leállok. De a szó azt akarná kifejezni, amit itt Ezékiel a látomásában lát, hogy a megújult és megszentelt templomból induló patak belefolyik a Holt-tengerbe és élővé változtatja azt. Egy olyan tengerbe, aminek a sótartalma teljesen lehetetlenné teszi bármilyen életforma aktív és szemet gyönyörködtető jelenlétét. Nem is nagyon lehetett volna ennél szebb húsvéti örömhírt találni Ezékielből ma reggelre, hiszen Krisztus feltámadása ugyanezt a tengerteológiai elvet követve indítja el a halott dolgok megelevenedésének folyamatát. Az élő víz kijön a sírból és elkezd halottakat élővé tenni, kicsiny kis csermely, egy-két tanítvány, akik a Szentlélek bátorításával útjára indítják a legnagyobb és legmegelevenítőbb éledési és ébredési mozgalmat: a keresztyénséget. Meggyógyul tőle a víz. A halott víz megéled. Mert Isten az élők Istene, akik nemcsak itt és most élnek, hanem majd ott is, a mennyei Jeruzsálemben is, Krisztussal együtt. Azok, akik egyen-egyenként a Szentlélek templomai, akiknek engedelmes élete gyógyítja ezt a világot, szavaik bekötözik a sebeket, tetteik jellé lesznek és éled a világ és éled a társadalom. Az Élő Víz árad. Megállíthatatlanul. Belőled is, ha nem állsz ellen és engeded Neki!
