„Vagy nem tudjátok, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él?” (1.)
Egy időben rendszeresen megfordultam a helyi bíróságon, szóval egy-két kérdésben ki kellett pukkantanom magam, különösen is akkor, amikor egy héten 5 különböző beadványt kellett megszövegeznem. Egy idő után már rád ragad a nyelvezet, megtapadnak szavak, amiket aztán nehezen tudsz levetkőzni, szóval érdemes figyelni, hogy egy beadvány megírása után a szerelmes üzenetet ne jogi nyelvezettel fogalmazd meg a kedvesednek. Az ipso facto azt jelenti, hogy „magából a tényből következően”, tehát ha én tegnap este nyolckor a kádban ültem, akkor ipso facto ugyanebben az időpontban nem állhattam a zuhanyzóban. Pál apostol ezzel a jogi nyelvezettel kezdi a bevezetését az egyik „legcombosabb” bibliai szakasznak és tanításnak. Azt mondja, hogyha az ember meghal, akkor ott már a törvénynek rá nézve nem sok értelme van. Vagyis a halál, ahogyan a zseniális John Stott írja erről a szakaszról, „…felszámol minden szerződéses viszonyból adódó kötelezettséget.”. Kire vonatkozik a törvény és kire nem?! Ki mit tart be és mit nem? A mai napig vannak keresztyének, vagy magukat keresztyénnek mondók, akik azt gondolják, hogy rájuk a szeretet nagy parancsán kívül más nem vonatkozik, aztán már a házasságtörést is sikerült azzal magyarázni, hogy „dehát szeretjük egymást, szeretetből tettük…”. Az apostol éppen ezért kezdi ezzel az ismerős jogi kategóriával, ami minden jogrendben, legyen ez zsidó, római, vagy esetleg magyar református, ugyanazt jelenti. A törvény addig uralkodik az emberen, ameddig az ember él. A törvény nem nyúlik át a halálon, a törvény uralma nem terjed ki az életünk arra a részére, hanem oda egyedül az a Jézus Krisztus ér el, aki nem eltörölte, hanem betöltötte a törvényt. A halálon innen a törvény uralma alatt egy emberrel kötünk házasságot, a halálon túl, Krisztus uralma alatt magával Krisztussal.
