„Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram?” (22.)
Egy csoport fejlődésének is megvannak a szakaszai vagy fázisai, de manapság általában mi jobban szeretünk az egyénekre fókuszálni. Az egyéni problémák és egyéni megoldások, az egyén betegségei és terápiái sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a csoport vagy a közösség hasonlói dilemmái. A keresztyénség azon kevés világnézet egyike, amelyik az embert sokkal inkább látja közösségi és közösségbe helyezett lényként, mint egyénként. Hiszen maga a keresztyénség is egy közösségi történet, bár a megváltás egyéni, de a megszentelődés már egy közösségben megszülető életvalóság lehet csupán. Szeretni a másikat, megbocsátani, támogatni, vezetni, kísérni, ezek mind-mind egyszerre szólnak rólam és a másikról. Szóval a csoportfejlődés utolsó szakasza a produktív fázis, amikor már képesek együtt dolgozni, együtt rezdülni, együtt mozogni. Amikor Jézus elmondja az övéinek, hogy egy valaki áruló lesz, akkor a tanítványok egyenként kérdezik meg őt, de mind ugyanazt kérdezik. De nemcsak a módszertan, hanem maga a kérdés is mutatja azt, hogy minden esendőségével és bénaságával együtt milyen kellene legyen egy Krisztus által választott és vele közösségben lévő csoport, amelyik már a produktív fázisban van. Mert mi azt kérdezgetnék Jézustól, hogy ugye a Tamás lesz az, vagy az a szemét Júdás… ők meg azt kérdezgetik, hogy „csak nem én vagyok az Uram?” Mert mind képesek vagyunk rá és először a saját szememből a gerendát és csak aztán a másik szálkáját. Egyformán bűnösök és egyformán megváltottak. A tanítvány mindig magával kezdi és csak aztán megy tovább…