„Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki.” (15.)
Képzeld el, hogy állsz egy üveg előtt és átnézel rajta. Látod a fáról lehulló leveleket, az egyre erőtlenebb őszi napsütést, a parkban játszó gyerekeket, vagy a szomszéd panel retró erkélyét. Aztán átsétálsz egy másik üveghez, de nem tudsz, átnézni rajta, hanem belenézel. Csak magadat látod benne, illetve azt, ami az üveg előtt van. Az első egy ablak, a második egy tükör. Mi a különbség a kettő között? Egy nagyon vékony kis ezüst réteg. Ennyi. Nem az üveg, hanem ami mögötte van. Minden árulás, amit elkövetünk valójában ilyen kis vékony rétegekhez kötődik, amik elválasztanak attól, hogy lássunk többet, lássuk a másikat. Júdás életében a pénznek nagy hatalma volt, ha megdöbben és megszólal az evangéliumban, akkor a téma mindig ez, ha külön beszélnek róla, akkor Júdás neve az erszényben jogtalan kotorászásnál kerül elő. Júdás választott magának egy istent, egy kisbetűst, harminc ezüst az nagyon vékony „réteg”, de ő ebben látta az élete megjobbításának a lehetőségét. Ezért képes volt elárulni a nagybetűs Istent, a mindent, az egyetlen boldogító valóságot. Zakariás próféta könyvében is megjelenik ez a harminc ezüst (Zak 11:12), ott is ennyire becsülik az Istennel való kapcsolatot, s ott is az a vége a történetnek, hogy a jóakarat és az egyetértés összetörik és megszűnik. A zakariási prófécia a hűtlen pásztorokról szól, Júdás hűtlen tanítvány és minket is ugyanez a veszély fenyeget: bármi, aminek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint a Jézussal való kapcsolat az nem az életre, hanem a halálba vezet minket. Napjaink egyházának szomorú valósága is ez: tartjuk a markunk elárulva azt, aki a kereszten a karját tárta ki értünk…
