„Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (36.)
Az embereket nem nagyon érdekli az, amit tudunk, míg meg nem tudják, hogy mennyire törődünk velük. Ez fontos. Mert a legtöbbször itt szúrjuk el. Jövünk a nagy puffogtatott igazságainkkal úgy, hogy semmi empátia nincsen bennünk. Volt szerencsém egyszer egy hétig hallgatni napjaink egy bizonyos kegyességi körének népszerű sztárprédikátorát, aki lehet, hogy az úrjézuskrisztust mindennél jobban szerette, de sokkal hatékonyabb lett volna, ha azokat is szereti, akiknek prédikált. A bűnöst szeretni kell, az emberrel törődni kell, és ha megérzi ezt a szeretetet, akkor talán arra is nyitott lesz, hogy kemény és nehéz igazságokat is meghallgasson tőlünk. Nem hiszem, hogy bizonygatnom kellene Jézus Krisztus egyenes és őszinte igehirdetéseinek keménységét. Ahol a farizeus lehet „meszelt sír”, az uralkodó elit jeles képviselője meg „róka”, ott szerintem nem kérdés, hogy megfogalmazódhatnak kemény igazságok. De ez a Jézus képes megszánni a sokaságot és ez nem egy érzelem pusztán, nem egy csöpögős távolba révedés – de jó lenne így meg úgy – ,hanem ez nála mindig cselekvő empátia. Tettre ösztönöz, feladatot ad, a pásztor nélkülieknek pásztora lesz, a betegeknek gyógyítója, az éhezőknek és szomjazóknak tekintettel van a szükségeire és be is tölti azokat. Jézus törődött az emberrel. Az egyháznak is kellene. Nemcsak azokkal, akik olyanok, mint amilyennek mi szeretnénk őket, meg imádják az orgonát, meg a keménypados templomot, meg középértelmiségi nyugdíjasok, meg heterok, meg fehérek, hanem mindenkivel, aki elgyötört és elveszett, és talán az elveszettsége különböző tünetei azok, amiket tudunk annyira „nemszeretni.” Nekünk empatikus Messiásunk van, gyakorold magad ebben is!
