„Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket.” (6.)
Mi a különbség a kondás és a pásztor között? Igen, az állat. Nem a képzés, nem is a módszer, hanem az-az állat, amit a „szakembernek” vigyázni kell. Aztán persze a módszer már a „célállathoz” igazodik, van, akit bottal, kutyával, csak úgy szabadon, villanypásztorral, lóról vagy helikopterről, egy a lényeg: a kiindulási alap mindig az állatok gyülekezete, nem az emberi képesség. A bárány legel, többnyire füvet, és nem érdekli, ha elé tesznek valami moslékot. A disznó meg nem csámborog el kajáért, mert pontosan tudja, hol is kaphatja meg azt, amire szüksége van. A kecske a háztetőt is megrágja, ha olyanja van és sorolhatnánk még a különböző állatok evési szokásait. A „disznók elé gyöngyöt” jézusi alapelv valójában arról szól, hogy vannak emberek, akiknek nem mi kell átadjuk az evangéliumot. Vannak, akik nem tudják jól kezelni, vannak, akik nem értik mi akar ez lenni, és nem azért, mert rosszindulatúak, hanem egyszerűen csak azért, mert ők egy másik kategóriában vannak. Nem tudják értékelni azt, ami szent. Aki pedig nem tudja értékelni, annak lehet, hogy valaki más kell elmondja, megossza, majd valaki olyan, akit már értékelni tudnak. Nem „küldettél” mindenkihez, éppen ezért kell tartalékolni önmagad azoknak, akikhez viszont neked kell menned. Ne osztd szét magad ott, ahol nem te kell, hogy táplálék légy, ne szólj ott, ahol nem a te szavaid kellenek, tanuld meg elengedni a helyzetet, ahol Isten nem neked adott feladatot. Azért is így kell cselekedj, mert egyedül te tudsz cselekedni, hiszen a nyáj, a konda, a „mittudoménmi” nem fog, hiszen ők csak teszik, amit tenniük kell, vagy eszik vagy megtiporják azt, amit eléjük adnak.
