Hiánycikk

Ha valami égbekiáltóan hiányzik ebből a mai világból, az nem más, mint a család, s mindaz, amit a család adhat. Nem tudom anyád szerette-e apádat, s fordítva, nem tudom, hogy mennyire tisztelték egymást, hogy együtt vannak-e még vagy bárcsak ne lennének. Azt viszont tudom, hogy hiányoznak a normális családok ebből a mai világból, azok a családok, ahol az ember megtanulhatta és elsajátíthatta azokat az alapvető viszonyulásokat, amik kellenek az élethez. …

Korábbi áhítatok

A kígyó foga

Azt már a jó öreg Lear király is megmondta Alban hercegnek (aki amúgy az egyetlen normális túlélője Shakespeare egyik legbonyolultabb művének), hogy egy szülő számára az egyik legfájóbb dolog a gyermeke hálátlansága. „…mennyivel élesben fáj, mint a kígyó foga, hálátlannak tudni gyermekét.” – hangzik a királyi átok, és ne hessegessük el ezt magunktól azzal, hogy egy gyermekei gonoszságába beleőrülő kitalált alak fájdalmas vekengése mindez csupán! …

Esztelenül

Egyszer egy szerzetes azt kérdezte a Mestertől: – Igaz-e, hogy az igaz ember lelke győzedelmeskedik a halál felett?! Szokásához híven a Mester semmit sem válaszolt. De a szerzetes nem hagyta annyiban a dolgot, mivel mindennap feltette a kérdést, és mindennap ugyanaz a csend volt a válasz a kérdésére a Mestertől. Végül a szerzetes nem bírta tovább, és azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja a kolostort, otthagy mindent, ha erre az életbevágóan fontos kérdésre nem kap választ. …

Automatikus válasz

Tisztelt Felhasználónk! Ez egy automatikusan generált üzenet, melyet ön azért kaphat meg, mert meglátogatta a www.erdekelazistenorszaga.org honlapot. A honlap üzemeltetői nevében köszönjük érdeklődését, megtisztelő számunkra, hogy ön úgy döntött, teret adva határtalan kíváncsiságának, hogy megnézi, milyen az Isten országa. Reméljük, hogy demo videónk felkeltette az érdeklődését, az abban látott enteriőr megalkotásán angyali munkatársaink kifejezetten sokat dolgoztak. …

Személyészlelés

Teljesen felesleges és nagyon káros a saját értékítéletünket tenni minden alapjává, mert az éppen úgy megváltásra szorul, mint minden más és mindenki más.

Pucér filozófus

Állítólag Arkhimédész, az ókor talán egyik leghíresebb matematikusa, fürdés közben döbbent rá a később róla elnevezett törvény valódiságára. Felfedezése annyira lázba hozta, hogy örömében anyaszült meztelenül rohant végig az utcán kiabálva a híres Heuréka (Megtaláltam) csatakiáltást. Most nem mennék bele, hogy hány sebből vérzik ez a történet, de az alapmotívumot meg kell, hogy ragadjam …

Jobban tudja

Angol turista érkezik Magyarországra, és leint egy taxit. – Vigyen el a nevezetességekhez! – kéri a taxist. A taxis elviszi a Lánchídhoz. Megkérdezi az angol: – Mennyi idő alatt készült el ez a híd? – Két év alatt. –feleli a taxis. – Oh… mi angolok, egy év alatt felépítenénk egy ilyet. A taxis kicsit ideges lesz, elviszi a Citadellához. Az angol megint megkérdezi: – Mennyi idő alatt készült ez el? – Egy év alatt. – Oh… mi angolok öt hónap alatt felépítenénk egy ilyet. …

Nice job

Nem egy tipikus melós szöveg, az már biztos! Illetve nem tipikus, hogy valaki így beszél a munkájáról. Persze lehet, hogy a hivatás és a munka közötti különbség illúziójával meg lehetne ideologizálni az egészet, de nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne az apostol lelkesedésének az oka. (A hivatás és a munka közötti különbség az egyik öcsém szerint az, hogy a munkát megfizetik, a hivatást pedig nem, ráadásul a hivatást még így is csinálni fogod… :)!) …

Orvosság elidegenedésre

Kis időutazásra hívlak, egy aprócska ugrás lesz csak csupán, kb. oda ugrunk, ahonnan a fenti sor írója szemléli a világot. Abban a korban a legélesebb és legnagyobb különbség nem a gazdag és a szegény, nem a jobboldal vagy a baloldal között volt. A legmélyebb szakadék a zsidók és a pogányok között húzódott, olyan áthidalhatatlan, olyan átjárhatatlan mélység volt ez, amit mi mai emberek fel sem tudunk fogni. …

Nem rád, hanem érted

Biztos voltál már a vonalnak azon a végén, amikor a következő mondatod hallottad: – Most haragszol? Ehhez persze olyan szívszorító „vizuálelemek” voltak felsorakoztatva, mint a barátnőd bambisan tágra nyílt őzikebarna tekintete, vagy a barátod kicsit összébb szorított mosolya, némi kéztördeléssel vegyítve. Az én esetemben, ezt a mondatot, az öt éves lányom sírásra görbülő szája, egy-két nehezen kipréselt krokodil könnycsepp próbálja hangulatilag bekeretezni. …

Keresés