Loading posts...
  • Bűn

    Még gimis koromban belém égett a vallástanáromnak egy mondata (sok mondata belém égett, de most ez-az egy lesz aktuális), akkor, amikor a bűnről beszélgettünk. Egészen addig a mondatig nagyon zavaros volt számomra ez a furcsa fogalom, hiszen – azt gondoltam – , hogy egy egyházi iskolában minden bűn, ami nem aszerint történik, ahogyan azt a nagyok megálmodták. (Arról, hogy ez mennyiben volt így, inkább máskor írnék…). …

  • Választás

    Nem ti választottatok engem, mondja Krisztus az övéinek. Jó lenne, egyszerű lenne, ha mi választhatnánk Krisztust, ha mi diktálhatnánk a feltételeket, ha mérlegelhetnénk azt, amit kér, vagy amit követel. Olyan egyszerű lenne, mint minden, ami emberi, lenni végre valakik, akik választhatnak. Nem-nem, mondja Krisztus, nem ti, úgyhogy ne is legyetek rá büszkék, hanem Én titeket. …

  • Intim

    Én annyira, de annyira naiv vagyok, hogy az már fájdalmas, és erre mindig a saját káromon kell rájönnöm. Beírtam a Google-ba ennek a mai kis „igetanulmányszerűmajdnemáhítatszabadstílusbanelbeszélve” írásnak a címét, remélve, hogy majd megkapom melyik szóból ered, latin esetleg görög megfelelők, világirodalmi példákkal szemléltetve etc.. …

  • A kód neve: Á.B.

    Itt nem Bruce Willis próbál kétnapos borostával, enyhén tépett trikóban megmenteni egy autista kisfiút a csúnya gonosz amerikai hadseregtől, (ez ugye a „Kód neve: Merkúr” movie gyors összefoglalója), hanem mi próbáljuk meg, nap, mint nap értelmezni önmagunk. Mi reformátusok (aki nem az, vagy nem tudja mi az, nézze meg egy középkategóriás lexikon idevonatkozó szócikkét, abból meg tud mindent), akik nap, mint nap egymásnak ezzel a furcsa kódolt üzenettel köszönünk: …

  • Nagy meleg

    Nem igazán volt még tavaszunk, legalábbis az időjárás tekintetében, az igazi meleg csak mintha most kezdene megjönni, ami külön öröm lesz a munkahelyen és iskolában „melegedőknek”. A melegedés furcsa emlékeket ébreszt bennem, egyszer egy nagy melegben felvonuló maszkos fiatalembernél –évekkel ezelőtt láttam a képet – volt egy tábla, rajta az írás: „Szeretem Jézust, de a barátomat is!”. …

  • No para(klétosz)

    És akkor a Mester, mivel már leszállt az este, elment tanítványaival egy lakatlan helyre, és kezdte őket tanítani, mindarról, ami majd jönni fog, s amit majd az övéinek el kell szenvednie. – Eljön az idő, amikor a különbséget a világ és köztetek, már nem a Pártfogó ismerete alapján teszik, akit majd az Atya küld nektek, hogy nálatok, sőt bennetek legyen. Bizony mondom néktek, kemény idők lesznek ezek, mert azok, akik az enyéimnek mondják, magukat már nem ismerik az igazság Lelkét. …

  • Tettlegesség

    Egy olyan világban élünk, ahol mindenki tud ígérgetni, esküdözni, levegőbe vagy mások életébe belebeszélni. Frankón megmondani, vagy megmondani a frankót. Aztán persze az élet azt bizonyítja, hogy csak nagyon kevesen jutnak el a tettlegességig, vagyis addig a pontig, míg a könnyelműen formált szavakból hirtelen a fizikai cselekedetek szintjén is valóság lesz. …

  • Trabant

    Gyönyörű metálkék Porsche száguld az M7-esen. egyszer csak balról elsuhan mellette egy zöld Trabant. Vezetője átkiabál: – Ismeri a Trabantot? A dolog bosszantja a Porsche tulajdonosát, nagyobb sebességre kapcsol, és megelőzi a Trabantot. Két perc múlva újra elhúz mellette a Trabant:
    – Ismeri a Trabantot? – A pimasz! – hördül fel a porschés, és padlóig nyomja a gázt. …

  • Éppen elég

    Valamelyik nap olvastam egy cikket Európa eddigi legnagyobb lottónyereményeit megnyerő és kilétüket felfedő emberekről, hogyan is alakult a sorsuk miután életük gyökeresen megváltozott. Volt a felsorolásban 16 éves tini lány, vagy skóciai nyugdíjas házaspár, de még egy hollandiai hobó is, akiknek az életére közös módon az volt a jellemző, hogy a nagy nyeremény előtti életük legfontosabb „eseménye” az volt, hogy szorongtak és rettegtek amiatt, hogy mindenből kevés volt az életükben. …

  • péterkövetés

    A pálfordulás talán ismerős lehet neked, igaz teológiailag téves a kifejezés, hiszen saulfordulásként lehetne igazán értelme, de már ez így marad, mint annyi minden az életben. Arra használjuk, amikor valakinek az élete egyszer csak elindul teljesen a másik irányba, amikor szöges ellentétje lesz annak, ami volt. Ma egy új teológiai szakszót fogok bevezetni, ami azt próbálja körülírni, hogy milyen az a lelkesedésből és emberi akarásból táplálkozó indulat, amely megfogadja, hogy valami nagyot tesz, de mivel nem tudja mit is fogadott meg, ezért tuti belebukik. …