Loading posts...
  • Apák és fiaik

    Az „Apák és lányaik” című filmet régóta meg akartam nézni, mert a kislányom, aki már nagy, felvetette, hogy ez olyan igazi „apáslányos” film. Miközben erre készültem, elgondolkodtam, hogy mi az a film, amit az apák a fiaikkal nézhetnek meg. Persze vannak fiús, háborús, nagyon kemény filmek, amik szólnak férfiasságról, helytállásról, sokféle férfi erényről, de mi az, amit azért nézünk meg, hogy az apák és fiak kapcsolatát valahogy helyre pakoljuk?! …

  • Rettenetes

    Félreérthető a cím, különösen is akkor, ha arra gondolok, hogy valami modern magyar kórusművet próbálok felidézni az emlékeimben. Természetesen nem akarok ezzel általánosítani, de azért voltak nehezen megszült művek, amik magukon hordozták az alkotó fájdalmát. De az a kórusmű, amit megidézni próbálok, nem volt rettenetes, sem az éneklőnek, sem a hallgatóknak, legalábbis reményeim és ködös emlékeim szerint. …

  • Tipikus

    Tipikus történetek és tipikus fordulatok, leegyszerűsített igazságok, csak azért, hogy mindenki megérthesse. Kicsit olyan ez, mint amikor hazamegy a rendőrgyerek, hogy tud egy rendőrviccet, erre az apja felháborodva közli, hogy ő is a szerveknél dolgozik. Erre a kisfia csak annyi mond: – Jó, majd lassan mondom. 🙂 A Szentírás néha nagyon lassan mondja, néha sztereotipikus, néha olyan, mintha összekeverne embereket, meg helyszíneket …

  • Puskapor

    Újra eljutottam Cromwell Oli híres és örök időkre megfontolandó mondásáig, amelyben a puskapor szárazon tartása és az Istenbe vetett bizalom helyes aránya került megörökítésre. „Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport.” – mondta az egykori lord protektor, s bizonyára nem véletlenül. Nemcsak abban a történelmi helyzetben lehet ez intelem, amiben Oli élt, hanem akár itt és most, mai élő keresztyének is tanulhatnak ebből a hozzáállásból. …

  • Hálaáldozat

    Sokáig nem értettem ennek a szónak az igazi jelentését, aztán úgy hozta az élet, hogy a szemem előtt lett valósággá a hálaáldozat fogalma. Még kisdiák voltam, amikor egy nyáron keresztül „idegenvezettem” egy múzeumban, ahol számomra a legunalmasabb terem egy olyan kiállító tér volt, ahol régi énekeskönyvek, terítők, és istentiszteleti edények voltak a vitrinekben. …

  • Mások

    Talán az a legnehezebb, amikor rájövünk, hogy nem minket, hanem valaki mást vagy másokat választanak. Lehet ez egy feladat, egy munkakör, egy barátság, talán egy szerelem, ahol és amiben nem ránk esett a választás. Nehéz benyelni és megemészteni egy ilyet, főleg akkor, amikor nincsen különösebb oka a hátratételünknek vagy a mellőzöttségünknek. Amikor nem tudjuk beazonosítani, hogy mi is lehetett az oka annak, hogy nem minket választottak. …

  • Áldásosztás

    Fel sem mérjük annak jelentőségét, hogy mennyire fontos az áldás az életünkben. Erre egy nagyon kedves barátom ébresztett rá, akivel az első találkozásomkor nem arról beszélgettünk, hogy mekkora a slamasztika, amiben benne van, mennyire szörnyű dolgok veszik körbe, hanem csak ennyit mondott: – Nem érzem áldottnak magam. Az akkori egyszerűsége sokszor tér vissza más és más alakban, de mindig ugyanarra emlékeztet: …

  • Kreszteszt

    Nem is olyan régen szembesültem vele, hogy időtlen idők óta nem apdételtem a kreszhez fűződő romantikus viszonyomat. Sajnos sem érzelmi, sem értelmi frissülés nem történt e téren. Az előzmények mappában az van benne, hogy – habár a kreszvizsgám elsőre meg lett – háromszor sikerült megbuknom a forgalmi vizsgán. Ez az egész tanuljunk vezetni meg közlekedni okosan nagyon kiábrándító volt, mert hiába tudtam az elméletet, de a három bukásomnak nem sok köze volt az elméleti síkokhoz. …

  • istenkérdés

    A Brexit kapcsán sok érdekes cikk és vélemény látott már napvilágot, a szokásos médiás királydrámák pro és kontra lefuttatták a saját premierjeiket. Kivételesen találtam köztük fogyasztásra alkalmasat is, különösen is tetszett a probléma hátterét képező „emberi hülyeségről” írt cikk, amelyik részletezi a fogyasztói modern társadalom döntési mechanizmusainak alap mozgatórugóit. …

  • Sohasem késő

    Túl késő van ahhoz, hogy egy újabb Ákosos szösszenetet ma reggel befogadjunk, de egy fél sor mégis csak ide kívánkozik: „Itt a szakadék peremén, nem remél más csak te meg én.”. Miközben Ákos nagyban énekeli, hogy újrakezdhetnénk, közben egyre kevesebben hisznek abban, hogy bármit is újra lehetne kezdeni. Pedig, ahogyan egy másik idekívánkozó félsor sugallja, ami a miénk azt senki sem veheti el tőlünk. …